A kényszerítés művészete: A kényszerítő erő primitív felhalmozása és kezelése

Olvasói vélemények

A könyv feltárja, hogy egy „megszálló” milyen kihívásokkal szembesül egy régió irányítása és ellenőrzése során, megvizsgálva a történelmi stratégiákat és a különböző hatalmi szereplők közötti kölcsönhatásokat. Miközben értékes betekintést nyújt a hatalom természetébe és fenntartásába, sűrű olvasmány, amely feltételezi a téma ismeretét.

A könyv informatív, és értékes betekintést nyújt a hatalmi dinamika stratégiáiba, ami hasznos a tudósok és a gyakorlati szakemberek számára olyan területeken, mint a béketeremtés és a konfliktusmegoldás.

Részletessége és összetettsége miatt nehéz olvasmány, és feltételezi, hogy az olvasó jelentős történelmi és releváns fogalmi háttérismeretekkel rendelkezik.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Art of Coercion: The Primitive Accumulation and Management of Coercive Power

Könyv tartalma:

A liberális intervencionizmus ma uralkodó diskurzusában a kényszerítés és az erőszak monopóliuma elhanyagolt szerepet játszik - állítja Antonio Giustozzi, a tálibokról szóló kutatásairól és írásairól méltán híres elemző. Széles körben feltételezik, hogy egy működőképes, liberális állam létrejöhet a háborúban álló felek közötti, politikai befogadáson és társadalmi szerződésen alapuló politikai rendezésből, amely magában foglalja a politikai szereplők nyomásgyakorlását, hogy egyezségre jussanak.

A hidegháború utáni ilyen megállapodások tapasztalatai azonban olyan kiábrándítóak voltak, hogy e "bizonyosságok" újbóli vizsgálata indokolt. Giustozzi azt állítja, hogy az ilyen hibás elemzések egyik fő forrása az államalakulás és az államépítés fogalmának széles körű összekeverése. Véleménye szerint a kettőre teljesen más "játékszabályok" vonatkoznak.

A csupasz kényszerítés az államalakulás kulcsfontosságú összetevője, és nagyon kevés állam jött létre anélkül, hogy ehhez folyamodtak volna. Ezzel szemben az államalakulást követően az államok megszilárdulásának története az erőszak megszelídítéséről és az erőszak kezelésének egyre kifinomultabb módjainak kialakításáról szól.

A kényszerítés művészete új megközelítést kínál a biztonsági erők tágabb értelemben vett szerepéről való gondolkodáshoz az államalakulás és az államépítés közötti átmenetben. Giustozzi, bár nagyrészt a tizenkilencedik és huszadik századra összpontosít, a történelem során a Karoling birodalomtól a búr háborúig, Zapata Mexikójától a kínai hadviselő államokig tárgyalja a kényszerítő hatalmat.

Alaposan megvizsgálja a hadseregek, gerillacsapatok, zsoldosok, rendőri erők és hírszerző szolgálatok szerepét, elemzi, hogy egyes puccsok miért buknak meg, mások pedig miért sikeresek, és megvizsgálja, hogyan bomlik az erőszak monopóliuma.