Értékelés:
A könyv a lelki vezetés öt, az ókori egyházi személyiségektől származó modelljének mélyreható vizsgálatát kínálja, hangsúlyozva a lelki képzés összetettségét mind egyházi, mind szerzetesi kontextusban. Kiemeli a híres lelki vezetők történelmi gyakorlatát és kontextusát, valamint a kortárs keresztény lelki képzésre gyakorolt hatásukat.
Előnyök:A könyv öt jelentős történelmi személyiség és a lelki irányítással kapcsolatos megközelítéseik alapos elemzését mutatja be. A könyv jól kutatott, kiterjedt végjegyzetekkel, átfogó referenciarészlettel és tárgymutatóval rendelkezik. A szerzőnek az a képessége, hogy kontextualizálja az anyagot, friss betekintést nyújt a lelki képzés modelljeibe. A próza a teológiai alapismeretekkel rendelkező olvasók számára is érthető, így értékes a lelki vezetők, lelkészek és oktatók számára.
Hátrányok:A könyv feltételez bizonyos fokú teológiai előismereteket, ami kihívás elé állíthatja a témában járatlan olvasókat. Egyes olvasók kevésbé kielégítőnek vagy kétértelműnek találhatják a szerző spekulatív értelmezéseit, különösen egyes történelmi személyek tétovázásait illetően.
(1 olvasói vélemény alapján)
Five Models of Spiritual Direction in the Early Church
A késő ókorban a papsághoz csatlakozó aszkéták növekvő száma lelkipásztori dilemmával szembesült. A lelkipásztorkodás hagyományos, bizonyíthatóan adminisztratív jellegű megközelítését kövessék-e, amely a tanítás oktatására, a szegények gondozására és a szentségek ünneplésére helyezi a hangsúlyt? Vagy a lelki vezetés aszketikus modelljeit kellene a plébániára vinniük, amelyeket egy személyesebb lelkiatya-lelki tanítvány kapcsolat jellemez? A lelki vezetés öt modellje a korai egyházban öt klerikus (Athanasius, Nazianzén Gergely, Hippói Ágoston, Kázmér János és I.
Gergely pápa) küzdelmét vizsgálja, hogy aszketikus idealizmusukat összeegyeztetjék a lelkipásztori felelősség valóságával. George E. Demacopoulos görög és latin szövegek közeli olvasatán keresztül vizsgálja az egyes lelkipásztorok felszentelési kritériumait, az alárendelt papság felügyeletét és a lelki vezetés módszereit.
Amellett érvel, hogy a lelki vezetés ebben az időszakban bekövetkezett fejlődése tükrözte és tájékoztatta a vallási gyakorlat szélesebb körű fejlődését. Demacopoulos leírja, hogy ezek a szerzők miként alakították a középkori lelkipásztori hagyományokat Keleten és Nyugaton.
Mind az öten küzdöttek az aszketikus idealizmusa és a laikus egyház realitásai közötti feszültséggel. Mindegyikük különböző (és időnként nagyon eltérő) megoldásokat kínált erre a feszültségre. A lelki vezetés modelljeinek sokfélesége jól mutatja a probléma összetettségét és a korai kereszténység változó jellegét.
A késő ókor, a kereszténység történetének és a történeti teológiának a kutatói és hallgatói nagy érdeklődésre találnak a Five Models of Spiritual Direction in the Early Church (A lelki vezetés öt modellje a korai egyházban) című kötetben. A könyv azok számára is vonzó lesz, akik aktívan részt vesznek a keresztény szolgálatban.
