Értékelés:
A recenziók kiemelik Jürgen Habermas „A modernitás filozófiai diskurzusa” (PDM) című művének jelentős tudományos értékét, dicsérve a modernitás mélyreható elemzését és a kortárs filozófiai személyiségekkel való kapcsolatát. Megjegyzik azonban a szöveg összetettségét is, amely kihívást jelenthet a filozófiai diskurzusban járatlan olvasók számára.
Előnyök:⬤ Fontos tudományos munka, amely tisztázza a kommunikatív cselekvést.
⬤ Foucault, Derrida és a posztstrukturalizmus szisztematikus kritikáját nyújtja.
⬤ Magas színvonalú gyártási és szállítási szolgáltatás.
⬤ A kortárs filozófia alapvető olvasmányaként fogadták.
⬤ Nehéz és bonyolult olvasmány, elsősorban akadémikusoknak szánták.
⬤ Egyes kritikák a tartalmat szellemi kihívásnak vagy nem lebilincselőnek („szellemi maszturbáció”) írják le.
⬤ Bizonyos kontextusokban nehéz megtalálni.
(7 olvasói vélemény alapján)
The Philosophical Discourse of Modernity: Twelve Lectures
A francia filozófia és a német filozófiatörténet kritikája egy olyan erőmű, amely az előadásforma közvetlenségével és hozzáférhetőségével, valamint a nemzeti kulturális határokat átlépő találkozás izgalmával rendelkezik, amikor Habermas felveszi a kortárs francia posztmodernizmus radikális észkritikája által felvetett kihívást.
A modernitás filozófiai diskurzusa egy olyan erőmű, amely az előadásforma közvetlenségével és hozzáférhetőségével, valamint a nemzeti kulturális határokon átívelő találkozás izgalmával rendelkezik. Habermas felveszi a kihívást, amelyet a kortárs francia posztstrukturalizmus radikális észkritikája jelent. A modernitás filozófiai diskurzusának odüsszeiáját nyomon követve Habermas stratégiája az, hogy visszatérjen azokhoz a történelmi "válaszutakhoz", amelyeken Hegel és a fiatal hegeliek, Nietzsche és Heidegger meghozták azokat a sorsdöntő döntéseket, amelyek ehhez az eredményhez vezettek. Célja egy jelzett, de be nem járt út azonosítása és világos kijelölése: a szubjektumközpontú ész határozott negációja a kommunikatív racionalitás fogalmán keresztül. Ahogy A kommunikatív cselekvés elmélete arra szolgált, hogy ezt a koncepciót a társadalomelmélet történetében helyezze el, úgy helyezik el ezek az előadások a filozófia történetében. Habermas a modernitás filozófiai diskurzusának odüsszeiáját vizsgálja Hegeltől napjainkig, és a múlt és a jelen kritikusainak és teoretikusainak széles körével folytatott párbeszédeken keresztül teszteli saját elképzeléseit a posztmodern diskurzus megfelelő formájáról. A Georges Bataille-ról, Michel Foucault-ról, Jacques Derridáról és Cornelius Castoriadisról szóló előadások különösen figyelemre méltóak, mivel ezek a francia és a német gondolkodás közelmúltbeli kölcsönös megtermékenyítésének első gyümölcsei.
Habermas és Foucault párbeszéde - amely személyesen kezdődött, amikor az első előadás 1983-ban Párizsban elhangzott - itt tetőzik két elismerő, ugyanakkor intenzíven vitatkozó előadásban. A Derrida amerikai irodalomelméleti recepciójáról folytatott vitája - amelyet 1984-ben a Cornellben indított el - itt a filozófia és az irodalom műfaji megkülönböztetéséről szóló hosszú exkurzusban bontakozik ki. Az előadásokat utoljára a Boston College szemináriumain dolgozták át, és először 1985 őszén jelentek meg Németországban.
