Értékelés:
A könyv az amerikai repüléstörténet egy kevésbé ismert részéről nyújt lebilincselő és jól megalapozott beszámolót, különös tekintettel az 1919-es transzkontinentális megbízhatósági tesztre. Kiemeli a korai repülők bátorságát, és betekintést nyújt a kereskedelmi repülés fejlődésébe, miközben személyes történeteket és történelmi összefüggéseket is belesző az elbeszélésbe.
Előnyök:Kiterjedten kutatott, lebilincselő írás, élénk képi világ, jól elmesélt történetek bátor pilótákról és történelmi eseményekről, lenyűgöző betekintés a korai repüléstechnológiába, gazdag jellemábrázolás, nagyszerű a történelem és a repülés szerelmeseinek, élvezetes a lelkes olvasók és a nem olvasók számára egyaránt.
Hátrányok:⬤ Egyes kritikusok szerint a könyv rosszul jellemzi az eseményt „A Nagy Légi Verseny”-ként, és úgy vélték, hogy nincs benne mélység az összes résztvevőt illetően
⬤ a fényképek a végére kerültek, ahelyett, hogy beépültek volna az elbeszélésbe
⬤ az elbeszélés egyes részeit összefüggéstelennek érezték
⬤ a figyelem bizonyos szakaszok alatt lankadhatott.
(38 olvasói vélemény alapján)
The Great Air Race: Glory, Tragedy, and the Dawn of American Aviation
Évekkel azelőtt, hogy Charles Lindbergh New Yorkból Párizsba tartó repülése felvillanyozta a nemzetet, egy csapat vakmerő pilóta - többségük az első világháború veteránja - az 1919-es szenzációs transzkontinentális légi versenyen való részvételével megismertette a repülést a tömegekkel. A verseny ráébresztette az amerikaiakat a repülés gyakorlati lehetőségeire, de jelentősége ellenére máig szinte teljesen feledésbe merült.
A The Great Air Race című könyvében John Lancaster újságíró és amatőr pilóta végre visszaszerzi ezt a mérföldkőnek számító eseményt és azokat a hírhedt repülőket, akik Amerika leggyorsabb embere címért versenyeztek. Izgalmas krónikája a verseny ötletgazdájával, Billy Mitchell dandártábornokkal kezdődik, aki hitt abban, hogy a nemzet jövője a levegőben van. Mitchell versenye - a kritikusok csak mutatványnak nevezték - kockázatos vállalkozás volt, mivel a DH-4-esek és Fokkerek, amelyekkel a versenyzők repültek, szinte komikusan alkalmatlanok voltak a hosszú távú utazásra: a motorok repülés közben kigyulladtak; a kezdetleges repülési műszerek felhőkben és ködben kevés segítséget nyújtottak; a fék nélküli gépek pedig leszálláskor hajlamosak voltak felborulni.
A pilóták azonban szinte embertelenül nem törődtek saját biztonságukkal, dacolva a hóviharokkal és a mechanikai meghibásodásokkal, amikor távoli kukoricaföldeken vagy sziklák szélén szálltak le. A legtehetségesebbek közé tartozott Belvin "The Flying Parson" Maynard, akinek kutyája, Trixie osztozott a hátsó pilótafülkén a szerelőjével, és John Donaldson, a háborús hős, aki kétszer is megszökött a német fogságból. A riporterek sokat cikkeztek rivalizálásukról, és a verseny útvonala mentén hatalmas tömegek gyűltek össze: a hétköznapi amerikaiak alig várták, hogy először láthassák a repülőgépeket és az őket repítő mitikus "madárembereket".
A verseny a kitartás próbája volt, amelyet sok pilóta nem fejezett be: néhányan a puszta kimerültségtől estek ki, míg mások, akiket a motorjuk vagy az ösztöneik árultak el, elpusztultak. Lancaster szerint minden tragédiája ellenére a verseny arra ösztönözte a nemzetet, hogy elfogadja a repülés technológiáját. Az emberek és gépeik izgalmas története, A nagy légi verseny új kiindulópontot kínál az Egyesült Államok kereskedelmi repülésének, miközben jelentősen bővíti a repülés hőseinek panteonját.
