A népirtás teológiája? Mózes második könyvének 20. fejezetét olvasva

Eredeti címe:

A Theology of Genocide?: Reading Deuteronomy 20

Könyv tartalma:

A huszadik századot nem alaptalanul nevezték a "népirtás évszázadának". Egész embercsoportokat mészároltak le etnikai vagy vallási hovatartozásuk miatt Örményországtól Ruandáig. Ennek fényében hogyan kell értelmeznünk az Ígéret földjén élő kánaáni népek közül a Mózes 5. könyvében található parancsot, hogy "ne hagyjunk életben semmit, ami lélegzik" (5Móz 20. 17-18)?

Ebben az átható tanulmányban Milner azzal a kérdéssel kezdi, hogy vajon ezt a szöveget használták-e a népirtó erőszak igazolására (használták, de közel sem annyira, mint azt egyesek gondolják). Ezután megvizsgálja, hogyan értelmezték az ilyen szövegeket, és kimutatja, hogy a legtöbb olvasó allegorikusan, a bűn elleni belső harc metaforájaként értelmezte a szöveget.

Ez túl egyszerű megoldásnak tűnhet. A szöveg modern történeti és irodalmi elemzéseit vizsgálva Milner azonban rámutat, hogy a szöveg eredeti hallgatói is szimbolikusan értelmezték volna a szöveget, hiszen sok generációval a hódítás "elbeszélt ideje" után éltek, amikor már nem maradt kiirtandó kánaáni népesség. Továbbá maga az elbeszélés is azt mutatja, hogy a "katonai megoldás" teljes kudarcot vallott, és nem ajánlja a szöveg hallgatóságának.

Milner azt állítja, hogy Isten éppúgy nem parancsolta a népirtást, mint ahogyan nem bolyongott az édeni esti szellőben (1Móz 3,8), vagy nem bátorította a Sátánt, hogy üldözze és kísértse Jóbot (Jób 1-2). Ez korántsem új felismerés - mondja, és visszavezeti a korai keresztény teológusokig, különösen Origenészig és Nyssai Gergelyig, akik szerint az "Istenhez nem méltó" szövegeket nem szabad szó szerint értelmezni.