A poszthumán

Olvasói vélemények

Rosi Braidotti „A poszthumán” című műve a poszthumán állapot fogalmának komplex és interdiszciplináris megközelítését mutatja be, filozófiai, etikai és társadalmi vonatkozásokkal foglalkozva. Míg sok olvasó számára elgondolkodtató és hiteles, sűrű tudományos stílusa és ezoterikus hivatkozásai miatt egyesek számára kihívást jelent, különösen azok számára, akik nem ismerik a tárgyalt kulcsfontosságú teoretikusokat.

Gyors és világos írásmód, amely hatékonyan közvetíti az összetett gondolatokat.

Érdekes az interdiszciplináris alap- és mesterszakos hallgatók számára, akik a legmodernebb elméleteket keresik.

(17 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Posthuman

Könyv tartalma:

A poszthumán egyszerre nyújt bevezetést és jelentős hozzájárulást a poszthumánról szóló kortárs vitákhoz. A digitális "második élet", a genetikailag módosított élelmiszerek, a fejlett protézisek, a robotika és a reprodukciós technológiák a globálisan összekapcsolt és technológiailag közvetített társadalmaink ismerős aspektusai. Mindez elmosódott az ember és a többi ember közötti hagyományos különbségtétel, és feltárta az ember nem-természetes szerkezetét. A poszthumán azzal kezdi, hogy megvizsgálja, milyen mértékben tolja el a poszthumanista irányzat a szubjektum hagyományos humanista egységét. Ahelyett, hogy ezt a helyzetet a kognitív és morális önuralom elvesztéseként érzékelné, Braidotti amellett érvel, hogy a poszthumán segít nekünk abban, hogy értelmet adjunk rugalmas és többszörös identitásainknak.

Braidotti ezután elemzi a posztantropocentrikus gondolkodás fokozódó hatásait, amelyek nemcsak más fajokra, hanem bolygónk egészének fenntarthatóságára is kiterjednek. Mivel a kortárs piacgazdaságok minden élőlény ellenőrzéséből és árucikké tételéből profitálnak, hibridizációt eredményeznek, ami eltörli az ember és más fajok, magvak, növények, állatok és baktériumok közötti kategorikus különbségeket. Ezek a globalizált kultúrák és gazdaságok által kiváltott zavarok lehetővé teszik az antropocentrizmus kritikáját, de mennyire megbízhatóak a fenntartható jövő mutatóiként?

A The Posthuman azzal zárul, hogy megvizsgálja ezeknek az eltolódásoknak a humán tudományok intézményi gyakorlatára gyakorolt hatásait. Braidotti felvázolja a kozmopolita neohumanizmus új formáit, amelyek a posztkoloniális és faji tanulmányok, valamint a gender-elemzés és a környezetvédelem spektrumából emelkednek ki. A poszthumán állapot kihívása abban áll, hogy megragadjuk az új társadalmi kötődés és a közösségépítés lehetőségeit, miközben a fenntarthatóságra és a felhatalmazásra törekszünk.