A poszthumán buddhizmus és a digitális én: A lakótér előállítása

Eredeti címe:

Posthuman Buddhism and the Digital Self: The Production of Dwellspace

Könyv tartalma:

A poszthumán buddhizmus és a digitális én című könyvében Les Roberts kiterjeszti korábbi térantropológiai munkáját az idő, a tágasság és az én fenomenológiájának kérdéseire. A könyv négy fő fejezetében - amelyek David Bowie buddhizmus iránti régi érdeklődésétől kezdve az 1980-as évek liverpooli utcai fotózásán át Derek Jarman Blue című filmjének ambient hangzásvilágáig vagy Tsai Ming-Liang lassú, kontemplatív mozijáig terjednek - Roberts megalapozza a "lakótér" fogalmát, mint a mindennapi médiaműfajok változó térbeli, időbeli és tapasztalati modalitásának feltárására szolgáló eszközt.

Az idővel szembeni sajátos diszpozícióként értelmezve Roberts a dwellspace-t a pascaliánus reflexióból indul ki az én/nem-én viszonyáról, amelyben az üres szobában való elégedettség az üres szobában való tartalommal való megelégedettség követelményével vetekszik. A poszthumán buddhizmus eszméjét heurisztikus lencseként használva Roberts számos, egymással összefüggő kutatási irányvonalat indít el, amelyek az unalom, a figyelemelterelés és az álmodozás kérdéseire irányítják a figyelmet, és élesebb megvilágításba helyezik a környezet, a tágasság és a lassúság pszichoszociális és kreatív lehetőségeit.

A könyv azt állítja, hogy az "üres idő" gyarmatosítása a 24/7 digitális kapitalizmus által kéz a kézben jár a vállalati mindfulness-ipar növekedésével, és ezzel együtt a lakótér kooptálásával, árucikké tételével és digitalizálásával. A poszthumán buddhizmus így részben a lakótér dialektikájának feltárása, amely az én tagadásában és feloldásában - a buddhista elmélet és gyakorlat egyik alapvető sarokkövében - gyökerező kreatív self-praxis körül kering.