A régi Tokió harangjai: Meditációk az időről és a városról

Olvasói vélemények

A könyv csodálatot és kritikát egyaránt kiváltott, sokan dicsérik a lírai prózát és a tokiói kultúra és történelem magával ragadó ábrázolását, míg mások csalódottságuknak adnak hangot a városról szóló konkrét részletek hiánya miatt, illetve a szerző nézőpontjával és írói stílusával kapcsolatos problémák miatt.

⬤ Gyönyörűen kidolgozott és lírai próza, amely Tokió képeit idézi fel.
⬤ Tokió kultúrájának átgondolt feltárása, a történelmi kontextus és a modern tapasztalatok keveredésével.
⬤ Mély betekintést nyújt a szerző személyes benyomásaiba és Japánban szerzett tapasztalataiba.
⬤ Az olvasók inkább kulturális kalauzként, mint hagyományos útikönyvként értékelik a könyvet.

⬤ Néhány olvasó kiábrándítónak találja a városrészek részletes leírásának hiányát, és úgy érzi, hogy a szerző túl sok időt szentel bizonyos személyeknek, például Daibónak.
⬤ A kritikusok szerint a szerző írói stílusa esetlen, öntudatos és időnként nagyképű.
⬤ Több kritikus is megemlíti a Tokió hangulatával kapcsolatos érdemi tartalom hiányát.
⬤ Néhányan érdektelennek találják a könyvet, unalmasnak és lebilincselő információk nélkülinek írják le.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Bells of Old Tokyo: Meditations on Time and a City

Könyv tartalma:

Egy elegáns és lenyűgöző utazás Tokióról és lakosairól

1632-től 1854-ig Japán uralkodói korlátozták a külfölddel való kapcsolattartást, és ez a szinte elszigetelődés egy figyelemre méltó és egyedülálló kultúrát táplált, amely a mai napig fennmaradt. Anna Sherman hipnotikus prózában és érzékletes részletességgel írja le a nagy harangok felkutatását, amelyekkel a később Tokiónak nevezett Edo lakói a sógunok városában tartották az órákat.

Tokió felfedezése nemcsak az időről, hanem a történelemről, az emlékezetről és a mulandóságról szóló meditációvá válik. Sherman városnéző útjain és egy kis, kitűnő kávézó tulajdonosával kötött barátságán keresztül, aki a kávékészítést és -ivást művészetté emeli, A régi Tokió harangjai kísérteties hangokat követ a japán főváros labirintusában: egy idős asszony emlékszik arra, hogy a második világháború amerikai tűzbombái elől menekült. Egy tudós megépíti a világ legpontosabb óráját, egy olyan órát, amely ötmilliárd év alatt egy másodpercet sem veszít. A Tokugawa sógun-ház feje elgondolkodik nagyapái városának pusztulásán: „Az elveszett dolog elveszett. Üldözése a sötétségbe vezet.”.

A Régi Tokió harangjai egy káprázatos új író érkezését jelzi, aki egy város és emberei körutazásának álcájában egy magával ragadó és csábító meditációt mutat be az életről.