A régi Tokió harangjai: Meditációk az időről és egy városról

Olvasói vélemények

Anna Sherman „A régi Tokió harangjai” című könyve vegyes fogadtatásban részesül az olvasók körében. Míg sokan dicsérik a lírai írást és Tokió kultúrájának és történelmének személyes szemszögből történő mélyreható feltárását, mások csalódást okoznak a könyvben a városrészekre vonatkozó leíró tartalom hiánya és az egyes karakterek túlhangsúlyozása miatt. Összességében inkább kulturális memoárként, mintsem hagyományos útikönyvként tartják számon.

⬤ Gyönyörű és lírai próza, amely magával ragadja az olvasót.
⬤ Egyedülálló perspektívát kínál Tokióról, a történelmi kontextus és a modern kultúra keveredésével.
⬤ Kíváncsivá tesz Japán hagyományaira és történelmére.
⬤ Éleslátó karakterek interakciói, amelyek mélyebb kulturális betekintést engednek.
⬤ Az időtlenség és a nyugalom érzetét kelti Tokió ábrázolásában.

⬤ Hiányoznak a tokiói városrészek és a hangulat részletes leírásai.
⬤ Az egyes karakterekre való összpontosítás elvonhatja a figyelmet a város szélesebb körű feltárásától.
⬤ Néhány olvasó szerint az írásmód nehézkes és túlságosan öntudatos.
⬤ Időnként nem felel meg a hagyományosabb útikönyvre vagy gazdagabb elbeszélésre vonatkozó elvárásoknak.
⬤ A kritikák megemlítik, hogy a japán kultúrát nem ismerők számára kevés a lebilincselő tartalom.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Bells of Old Tokyo: Meditations on Time and a City

Könyv tartalma:

Egy elegáns és lenyűgöző utazás Tokióról és lakosairól

1632-től 1854-ig Japán uralkodói korlátozták a külfölddel való kapcsolattartást, és ez a szinte elszigetelődés egy figyelemre méltó és egyedülálló kultúrát táplált, amely a mai napig fennmaradt. Anna Sherman hipnotikus prózában és érzékletes részletességgel írja le a nagy harangok felkutatását, amelyekkel a később Tokiónak nevezett Edo lakói a sógunok városában tartották az órákat.

Tokió felfedezése nemcsak az időről, hanem a történelemről, az emlékezetről és a mulandóságról szóló meditációvá válik. Sherman városnéző útjain és egy kis, kitűnő kávézó tulajdonosával kötött barátságán keresztül, aki a kávékészítést és -ivást művészetté emeli, A régi Tokió harangjai kísérteties hangokat követ a japán főváros labirintusában: egy idős asszony emlékszik arra, hogy a második világháború amerikai tűzbombái elől menekült. Egy tudós megépíti a világ legpontosabb óráját, egy olyan órát, amely ötmilliárd év alatt egy másodpercet sem veszít. A Tokugawa sógun-ház feje elgondolkodik nagyapái városának pusztulásán: „Az elveszett dolog elveszett. Üldözése a sötétségbe vezet.”.

A Régi Tokió harangjai egy káprázatos új író érkezését jelzi, aki egy város és emberei körutazásának álcájában egy magával ragadó és csábító meditációt mutat be az életről.