Olvasói vélemények
Összegzés:Robert Meyer és Howard Kunreuther „A struccparadoxon” című könyve azt vizsgálja, hogy az egyének és a szervezetek miért nem készülnek fel megfelelően a katasztrófákra, és a kognitív pszichológia segítségével azonosítja a hatékony döntéshozatalt akadályozó általános előítéleteket. A könyv hangsúlyozza, hogy szükség van tudatosságra és felkészülési stratégiákra ezen előítéletek leküzdéséhez, és ehhez különböző természeti katasztrófákból vett, magával ragadó történeteket és példákat használ fel.
Előnyök:Az olvasók nagyra értékelik a könyv világos írását, magával ragadó történetmesélését és a katasztrófákra való felkészülést befolyásoló kognitív előítéletek éleslátó elemzését. A döntéshozatal javítására bemutatott gyakorlati stratégiákat és kereteket értékesnek tartják, különösen a vészhelyzet-kezeléssel és a politikai tervezéssel foglalkozó szakemberek számára. Sokan úgy vélik, hogy a könyv szemet nyitó és elgondolkodtató olvasmány, amelyet a kockázatcsökkentéssel foglalkozó szakemberek számára kötelező olvasmánynak kellene lennie.
Hátrányok:Néhány kritikus úgy érzi, hogy a könyvből hiányzik a stratégiák mélysége, és több példát kívánnak a sikeres katasztrófafelkészülésről. A kormányzati szabályozásokra való támaszkodás az egyéni felelősség helyett szintén vitatott pont. A kritikusok megjegyzik, hogy a könyv rövidsége miatt a katasztrófakezelés szélesebb körű tendenciáinak és árnyalatainak tárgyalása során némi figyelmetlenségre adhat okot.
(17 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Ostrich Paradox: Why We Underprepare for Disasters
Könyv tartalma:
A struccparadoxon bátran foglalkozik korunk egyik kulcskérdésével: Miért vagyunk mi, emberek olyan rosszak a katasztrofális kockázatok kezelésében, és mit tehetünk mi, emberek ez ellen? Mindenki számára kötelező olvasmány, akit érdekel a kockázat.
--Daniel Kahneman, a közgazdasági Nobel-díj nyertese és a Gondolkodás, gyors és lassú szerzője. Nem evakuálunk, amikor azt tanácsolják. Újjáépítjük az árvízzónákat. Nem viselünk sisakot. Nem kötünk biztosítást. Inkább elkerüljük a farkast kiáltás kockázatát, minthogy riadót fújjunk. Soha nem volt még nagyobb a képességünk arra, hogy előre lássuk a természeti katasztrófákat és védekezzünk ellenük; mégis következetesen elmulasztjuk a figyelmeztetéseket, és nem védjük meg magunkat és közösségeinket, ami pusztító következményekkel jár. Mi magyarázza ezt az ellentmondást? A The Ostrich Paradoxon című könyvben Robert Meyer és Howard Kunreuther, a Wharton professzorai többéves oktatói és kutatói munkájukra támaszkodva magyarázzák meg, hogy miért maradnak el a katasztrófákra való felkészülés erőfeszítései. A könyv tele van a veszteségek és az ellenálló képesség szívszorító történeteivel, és a következőkkel foglalkozik:
-Hogyan hoznak döntéseket az emberek, amikor nagy következményekkel járó, alacsony valószínűségű eseményekkel szembesülnek - és hogyan mehetnek tönkre ezek a döntések.
-A 6 előítélet, amelyek az egyének, közösségek és intézmények súlyos hibák elkövetéséhez vezetnek, amelyek életekbe kerülnek.
-A viselkedési kockázati audit, egy szisztematikus megközelítés a felkészültség javítására azáltal, hogy felismeri ezeket az előítéleteket és olyan stratégiákat tervez, amelyek megelőzik őket.
-Miért, ha jobban fel akarunk készülni a katasztrófákra, meg kell tanulnunk, hogy jobban hasonlítsunk a struccokra, nem pedig kevésbé. A gyorsan olvasható és kritikusan fontos A struccparadoxon kötelező olvasmány mindazok számára, akik meg akarják érteni, miért készülünk folyamatosan alul a katasztrófákra, valamint a magán- és állami vezetők, tervezők és politikai döntéshozók számára, akik felkészültebb közösségeket akarnak építeni.
