Értékelés:
Dunn „Insistence of Beauty” című könyve vegyes kritikákat kapott, egyesek dicsérik érzelmi mélységét és az élet bonyolultságának bátortalan feltárását, míg mások úgy érzik, hogy vibráló és hozzáférhető jellege nem éri el korábbi műveinek színvonalát.
Előnyök:A versek éles és gyönyörű nyelvezetet mutatnak be, és félelmet nem ismerve tárják fel a szerelem és az emberi állapot témáit. Egyedi perspektívákat és érzelmi tájakat mutat be, amelyek az élet bizonytalanságaira rezonálnak.
Hátrányok:Néhány olvasó úgy érzi, hogy a gyűjteményből hiányzik az az érzelmi szélesség és energia, amely Dunn korábbi műveiben megtalálható. A kritikák között szerepel, hogy a versek önreflexív jellege kevésbé hozzáférhető, és hogy az írásokból általában hiányzik a szikra.
(3 olvasói vélemény alapján)
The Insistence of Beauty: Poems
„A szépség nem szép. A szépség nem szép.” Részben így szól a Pulitzer-díjas költő (2000) e lenyűgöző új, tizenharmadik gyűjteményének epigráfja.
Stephen Dunn először az árulást és a veszteséget járja körül, majd áttér az új szerelemre, a vele járó örömökre és kérdésekre. A címadó vers, amely talán az egész kötetet jelképezi, a szépségnek a tragédia fényében is gyakran meglepő megnyilvánulásait idézi fel; mint azon a szörnyű napon, „amikor azok az ezüstsíkok előbukkantak a tökéletes kékből”. Mivel a szépség megzavar, kétszer is megnézzük, éppoly megdöbbentő, mint egy jó vers, és éppoly kitartó.
Szerencsére sosem késő keresni a megfelelő szavakat arra, amit láttunk, éreztünk, elszenvedtünk. Dunn csendes tekintéllyel adja elő, milyen érzés egy bizonyos embernek lenni élete egy bizonyos pontján; nem tagadni, hanem megnevezni, majd átnevezni.
