Eredeti címe:
Poetics of History: Rousseau and the Theater of Originary Mimesis
Könyv tartalma:
Rousseau színházellenessége közismert: A színház nemhogy megtisztítaná a szenvedélyeket, hanem csak felerősíti azokat, és képmutatóvá teszi őket.
De lehetséges-e, hogy Rousseau szövegei a színházi utánzás egy másfajta felfogását, a mimézis egy eredetibb formáját tárják fel? Heidegger 1930-as években Rousseau-t elutasító véleményével szemben, valamint Jacques Derrida és Jean Starobinski klasszikus olvasatai nyomán Lacoue-Labarthe megerősíti Rousseau mély filozófiai jelentőségét, mint olyan gondolkodóét, aki - anélkül, hogy ezt formálisan megfogalmazta volna - olyan dialektikus logikát hozott létre, amely meghatározta a filozófia jövőjét: a "természet" és kiegészítései közötti dialektikából eredő eredeti teatralitást. Lacoue-Labarthe Rousseau Az egyenlőtlenségről szóló diskurzusának olvasásával kezdi, és ezt a dialektikát megfelelően filozófiai szempontból mutatja be, nem kevesebbet, mint az eredet transzcendentális gondolkodását.
Rousseau számára az eredet egy "jelenet" - vagyis a színház - formáját ölti. Ezen az alapon Rousseau színházról szóló szövegei, különösen a d'Alembert-hez írt levél, Arisztotelész Poétikájának éles vallatásaként jelennek meg. Ez nem e szöveg Rousseau által örökölt hamis és konvencionális értelmezésében olvasható, hanem inkább annak alapfogalmaihoz, a mimézishez és a katharsziszhoz, valamint magának a görög színháznak Rousseau általi értelmezésében.
Ha Rousseau számára a mimézis eredendő, transzcendentális struktúra, a katharsis viszont egy dialektikus mozgás alapja, egy Aufhebung, amely magát a szót fordítja le (hiszen, mint Lacoue-Labarthe emlékeztet rá, az Aufheben a katharein fordítása ). Azzal, hogy Rousseau megfordítja a platóni kritika lehetőségeit, megnyitja azt, amit a jövő filozófiai színházának nevezhetnénk.
