Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
The Trans-Atlantic Pioneers: From First Flights to Supersonic Jets - The Battle to Cross the Atlantic
Könyv tartalma:
Naponta akár 3000 repülőgép repül át az Atlanti-óceánon. Ha mindegyik 250 utast szállít, ez akár 750 000 embert is jelenthet Európa és Észak-Amerika között.
A legtöbbjük számára a fő gondot az jelenti, hogy melyik filmet nézzék meg a fedélzeten, vagy hogy marhahúst vagy csirkét vacsorázzanak. Egy évszázaddal ezelőtt ez még egészen másképp volt. John Alcock és Arthur Whitten Brown 1919. júniusi, epikus repülése előtt még senki sem próbálkozott ilyen utazással, és nem tudhatták, mire számíthatnak.
Természetesen minden bátorságra és elszántságra szükség volt, amit a két férfi össze tudott szedni, de volt még valami más is. Alcock és Brown igazi profik voltak. Mindketten alaposan átgondolták az előttük álló kihívásokat, és mindketten elhatározták, hogy semmit sem bíznak a véletlenre. A háttérben ott volt a Lord Northcliffe által felajánlott 10 000 dolláros díj, amelynek nagylelkűsége erős ösztönzést jelentett az úttörő repülők számára.
Alcock és Brown neve elkerülhetetlenül az első transzatlanti repülés szinonimájává vált. Ők voltak az első, de korántsem az utolsó transzatlanti úttörők. Sokan mások is voltak, akik közül néhányan ugyanolyan híresnek számítanak, míg mások a feledés homályába merültek.
Őfelsége _R-34_ léghajója például először repült keletről nyugatra, majd ezt követte az első visszaút. Charles Lindbergh tette meg az első repülést az észak-amerikai szárazföldről az európai szárazföldre. Amelia Earhart volt az első nő, aki egyedül tette meg az átrepülést.
Az 1930-as években a német Zeppelinek, amelyek néhány évvel korábban még bombáikkal rettegésben tartották Londont, az első rendszeres kereskedelmi repüléseket kínálták. Ezek a gépek népszerűnek bizonyultak a magas áruk és a felhajtóanyagként használt gyúlékony hidrogén okozta állandó fenyegetés ellenére, amely végül be is következett.
A háború követelményei kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy az Atlanti-óceánt rendszeresen át lehet repülni a levegőnél nehezebb légi járművekkel, és hogy előkészítsék az utat a háború utáni kereskedelmi repülések számára. Az 1950-es években megjelentek az első sugárhajtású repülőgépek, majd az első szuperszonikus utasszállító repülőgépek.
Az úttörés azonban folytatódott: az első csökkentett árú járatok és az első kétmotoros repülőgépek, amelyek a hosszú távú utazásokban eddig nem tapasztalt rugalmasságot hoztak, és ma már uralják a transzatlanti légi utakat.
Az úttörő munka a világ legforgalmasabb és legrangosabb interkontinentális légi útvonalán folytatódik. Ki fogja üzemeltetni az első hibrid meghajtású utasszállítót, az első teljesen autonóm gépet, az első olyan gépet, amely nem fosszilis üzemanyagot használ - zárul a könyv kérdése.
Vajon a következő száz év is olyan izgalmas lesz, mint a múlt valóban úttörő napjai?
