Olvasói vélemények
Összegzés:Russell Jacoby „A vereség dialektikája” című könyve erős kritikát fogalmaz meg a marxizmus különböző formáiról és azok történelmi fejlődéséről, különösen a nyugati marxizmusról, de gyengeségeket is mutat az érvelésében és a kortárs mozgalmak lefedésében. A könyvet dicsérik a hagyományos marxista figurák és áramlatok éleslátó elemzéséért, bár néhány terület, például egyes értelmiségiek politikai hovatartozása és a marxista hagyomány legújabb fejleményei hiányoznak belőle.
Előnyök:⬤ A marxizmus erős kritikája, különösen annak történelmi kontextusában.
⬤ A baloldali kommunizmus és a marxista humanizmus kiváló tárgyalása.
⬤ Olyan személyiségek alapos elemzése, mint Althusser, Gramsci és az olasz hegeliánus hagyomány.
⬤ Világosan kifejti a hegeli „történelmi” és a „tudományos” gondolkodási iskolák közötti különbségeket a marxizmusban.
⬤ A legerősebb részek az olasz marxizmusra és annak kulcsszereplőire összpontosítanak.
Hátrányok:⬤ Zavaros az érdekérvényesítésben, és bizonyos irányzatokban nem elég világos.
⬤ Gyenge a kortárs marxista mozgalmak és gondolkodók bemutatása, különösen Franciaországban.
⬤ Egyes viták szelektívek, és kihagyják a közelmúlt jelentős történelmi fejleményeit.
⬤ Nem vizsgálja megfelelően a Frankfurti Iskola megosztottságának és hatásainak következményeit.
⬤ Hiányos, és inkább az akadémiai kontextuson belüli szimpátiák, mintsem koherens politikai keretek vezérlik.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Dialectic of Defeat: Contours of Western Marxism
Könyv tartalma:
Megállapítva, hogy mind a forradalmárok, mind a kapitalisták számára semmi sem olyan sikeres, mint a siker, Russell Jacoby arra kér minket, hogy vizsgáljuk meg újra a marxizmus egyik vesztesét: a nyugat-európai unortodox marxizmust. A szerző a „konformista” vagy ortodox marxizmus elleni polemikus támadással kezdi, amelybe a strukturalista iskolákat is beleérti.
Azt állítja, hogy a siker és a tudomány kultusza megfosztotta ezt a marxizmust kritikai impulzusától, és hogy az orosz és a kínai forradalom sikerei mechanikus és eredménytelen mimikrire ösztönöztek. Ezután egy olyan nyugati alternatívához fordul, amely nem engedett a siker bűvöletének, és nem törölte el az egyént a tudomány nevében. Ez a nyugati marxizmus már a XIX.
században eltért az orosz marxizmustól Hegel értelmezésében és Engels ortodox marxizmusának értékelésében. A szerző nyomon követi e kisebbségi hagyomány fejlődését és a politikai elmélet és gyakorlat tekintélyelvű formáival való szembenállását.
