Following the Leader: International Order, Alliance Strategies, and Emulation
A nemzeteknek nyomós okuk van arra, hogy katonai szövetségeiket helyesen alakítsák ki. Ha a biztonsági paktumok jól működnek, akkor a regionális és globális rendet támasztják alá; ha kudarcot vallanak, akkor háborúkat terjesztenek a kontinenseken, mivel az államok konfliktusba keverednek. Ezért elvárható, hogy az államok gondosan a konkrét körülményekhez igazítsák katonai partnerségüket. Raymond C. Kuo szerint ez az elvárás téves.
A Vezér nyomában című tanulmánya szerint a legtöbb ország a katonai paktumokban figyelmen kívül hagyja egyéni biztonsági érdekeit, ehelyett egyetlen, domináns szövetségi stratégiához közelít. A könyv a stratégiai diffúzió és utánzás új társadalmi elméletét mutatja be, esettanulmányok és az 1815 és 2003 közötti szövetségek fejlett statisztikai elemzése segítségével. A nemzetközi rendszert megrengető minden egyes nagy háborút követően egy új hegemón létrehoz egy központi katonai partnerséget, hogy megcélozza legnagyobb ellenségét. A másodlagos és periférián lévő országok sietve utánozzák ezt a szövetséget, hitelességüket és presztízsüket a domináns forma utánzásával demonstrálva.
Legyen szó a ma oly józan észnek tűnő NATO-modellről vagy a XIX. század végi Európában uralkodó reálpolitikáról, a magányos szövetségi stratégia a diplomáciatörténelem nagy részét meghatározta. Kuo szerint nem az államok saját biztonsági érdekei mozgatják ezt a jelenséget, hanem a nagyhatalmak által időszakosan átalakított világban való státuszért folytatott versengésük.