A William Howard Taft elnökség

Olvasói vélemények

A könyv William Howard Taft elnökségének életrajza, amely alapos beszámolót nyújt hivatali idejéről. Feltárja a Theodore Roosevelttel való kapcsolatát és a 20. század eleji Amerika politikai dinamikáját. A kritikusok szerint Taft életét nem tárgyalja kellőképpen, így a könyv szűk, elsősorban az elnökségére összpontosító portré, amelyet egyesek unalmasnak találtak, mások viszont értékelték informatív tartalma miatt.

⬤ Jól megírt és könnyen olvasható, világos szerkezetű.
⬤ Taft elnökségének átfogó bemutatása, beleértve politikai küzdelmeit és eredményeit is.
⬤ Kiemeli az olyan fontos eseményeket, mint az 1912-es választások és a Republikánus Párt kettészakadása.
⬤ Kiegyensúlyozott képet nyújt Taft jelleméről és örökségéről.

⬤ Elsősorban Taft elnökségére összpontosít, kevés információval az előtte és utána zajló életéről.
⬤ Unalmas és fárasztó lehet, hiányzik az izgalom és a dráma az elbeszélésből.
⬤ Néhány olvasó szerint ismétlődik, és megjegyezte, hogy hiányzik az 1900-as évek eleji Amerikával kapcsolatos mélyreható kontextus.
⬤ Kritika az idézett források igazságosságával és bizonyos állítások konkrét bizonyítékainak hiányával kapcsolatban.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The William Howard Taft Presidency

Könyv tartalma:

Az egyetlen elnök, aki később az Egyesült Államok főbírája volt, William Howard Taft az 1920-as években megjegyezte, hogy "nem emlékszem, hogy valaha is elnök voltam". A történészek egyetértettek ezzel, és Taftot általában úgy ábrázolják, ha egyáltalán írnak róla, mint egy bukott vezető elnököt. Ebben a provokatív új tanulmányban, amely négy évtized óta az első feldolgozása a Taft-elnökségnek, Lewis L. Gould meggyőzően értékeli Taft eredményeit és kudarcait. Gould könyve gazdag emberi érdekességekben és Taft négy washingtoni évének eseményeinek friss elemzésében, és megmutatja, hogy miért érdemes Taft elnökségére a maga nemében emlékezni.

Gould azt állítja, hogy Taft elnök akart lenni, és ambiciózus programmal rendelkezett, amikor 1909 márciusában átvette a hatalmat. Mivel inkább bíróként, mint Theodore Roosevelt mintájára karizmatikus végrehajtóként közelítette meg feladatait, Taft hamarosan nem tudott lépést tartani a közvéleménnyel. Gould bemutatja, hogy a Payne-Aldrich-vámtarifa és a Ballinger-Pinchot vita hogyan pazarolta el Taft politikai tőkéjét, és hogyan készítette elő a terepet a demokraták győzelméhez az 1910-es és 1912-es választásokon. Zökkenőmentes elbeszélése innovatív módon dolgozza fel ezeket a döntő fontosságú epizódokat, hogy Taft elnöksége minden korábbi beszámolónál érthetőbbé váljon. A kanadai viszonosságról, a dollárdiplomáciáról és a nemzetközi választottbíráskodásról szóló, jól kutatott munkájában Gould túllép a Taft kormányzásáról szóló korábbi elcsépelt kliséken, és összekapcsolja hivatali idejét a modern elnökség fejlődésével. Taftról kiderül, hogy szorgalmas, de hibás végrehajtó volt, akiből hiányzott Theodore Roosevelt izgalma vagy Woodrow Wilson inspirációja.

A Theodore Roosevelttel 1912-ben bekövetkezett szakítás Taft elnökségének végzetét jelentette, és Gould egyenes elemzéssel mutatja be az egykor meleg barátságuk megromlását. A két férfi alapvetően az elnöki hatalom természetével kapcsolatban került összetűzésbe, és Gould éleslátással követi nyomon, hogy ez a személyes és ideológiai szakítás hogyan befolyásolta a Republikánus Párt jövőjét és az amerikai politika alakulását. Gould ügyes kezei között ez az elhanyagolt elnökség ismét életre kel. A Fehér Házat 1913-ban elhagyva Taft azt írta, hogy "az Egyesült Államok népe nem tartozik nekem újabb választással". Amit elnöksége megérdemelt, az a hivatali tevékenységének élénk és bölcs értékelése, amelyet ez a kiváló könyv tartalmaz.