
From Zen to Phenomenology
A Japán és a Nyugat közötti találkozás felvetette a kérdést, hogy lehet-e kölcsönös megértés e látszólag különböző civilizációk között. Japán értelmiségiek Európába jöttek, hogy tanulmányozzák a nyugati gondolkodást, és úgy találták, hogy az uralkodó pozitivizmus és pragmatizmus nem megfelelő, és a fenomenológia felé fordultak, mint a tudatossággal való foglalkozás módjához, amely más nyugati filozófiai irányzatokban nem állt rendelkezésre.
A zenből a fenomenológiába című könyv a transzcendentális fenomenológia és a zen útjának lényeges dimenzióit tárja fel, hogy feltárja a tudatosság e két „iskolája” közötti kapcsolatot. A szövegben kínált kutatás a zen eredetét a buddhista Nagarjunáig követi nyomon, bemutatva érveit, amelyek szerint a tudatosság minden magyarázó állítása „üres”. A zenben az üresség jelensége egy basho-ként ábrázolt „helytartó”, ahol bármi akadálytalanul megjelenhet.
A szövegben az a feladat, hogy megmutassa, hogyan lehet elérni egy ilyen „helyet”, kizárva egyes japán és nyugati tudósok állításait a zen „céljairól”. A „célok” bevezetése ugyanúgy akadályt jelent, és el kell kerülni, mint ahogyan egy bizonyos zen „iskolához” való ragaszkodás is elvetendő.
Az időtudat fenomenológiai elemzései egy olyan terület jelenlétét mutatják, amely fluxusból és állandóságból áll, oly módon, hogy mindkét aspektus üres „helytartóként” van megadva bármely kultúra bármely lehetséges valóságának. Ezeknek az aspektusoknak a tudatossága sem az egyik, sem a másik, és ezért mindkettőn keresztül megjelenhet, mint „ősi” szimbólumok, amelyek egyik a másikon keresztül ingadoznak. Ha azt mondjuk, hogy minden változik, akkor ennek az állításnak az állandóságával találkozunk, ha pedig azt mondjuk, hogy minden állandó, akkor az ilyen állandóság fenntartására irányuló törekvéssel találkozunk - mindkettő a kettő közötti „mozgást” tárja fel, amely a világ bármely kultúrában kifejtett megértésének „helyét” foglalja magában.
Ez az a terület, ahol a zen és a transzcendentális fenomenológia megtalálja a maga „talaj nélküli talaját”. (Nova)