The Unusual Story of the Pocket Veto Case, 1926-1929
Az amerikai alkotmány szerint, ha egy törvényjavaslatot az elnök a kézhezvételtől számított tíz napon belül nem küld vissza a kongresszusnak, és a kongresszus elnapolta a munkáját, a törvényjavaslatot gyakorlatilag megvétózzák. Az úgynevezett zsebvétó legalább James Madison (1808-1816) elnökségéig nyúlik vissza, de alkalmazásának alkotmányosságát a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta egészen addig, amíg 1929-ben, Taft főbíró utolsó évében, az Okanogan et al.
kontra Egyesült Államok ügyben nem született döntés. Annak ellenére, hogy az amerikai indiánjog egy helyzetére reagált, a Pocket Veto Case arról nevezetes, hogy a végső döntésnek semmi köze nem volt az indiánjoghoz. Az Okanogan törzsről alig esik szó a bíróság egyhangú véleményében, amelyet Edward Sanford bíró mondott, és amely végül arra a következtetésre jutott, hogy a zsebvétó az elnöki hatalom alkotmányos gyakorlása.
A zsebvétó-ügy szokatlan története a kongresszusi hatáskör és a végrehajtói előjogok közötti alapvető feszültséget tárja fel. Különösen napjainkban, amikor ez a feszültség nagyon is nyilvánvaló, még fontosabbá válik annak megértése, hogy az Alkotmány hogyan és miért tűnik úgy, hogy valójában ösztönzi ezt a feszültséget.
Az Okanogan et al. kontra Egyesült Államok ügy és a zsebvétó alkalmazása kiváló példát szolgáltat a Kongresszus és az elnök közötti feszültségre.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)