Addig is

Olvasói vélemények

A Gail Kittleson által írt Until Then egy megrendítő történelmi regény, amely egy amerikai katonai ápolónő és egy brit csendőr tapasztalatait fonja össze a második világháború idején. A történet jól megalapozott, érzelmek egész sorát idézi fel, és többdimenziós képet nyújt a háború katonákra és civilekre gyakorolt hatásáról.

A könyv jól kidolgozott karakterekkel, lebilincselő elbeszéléssel és történelmi pontossággal rendelkezik. Az olvasók értékelik az érzelmi mélységet és a valós események és a fikció összefonódását. Inspiráló és lebilincselő olvasmánynak tartják, amely erős női karaktereket és a háború alatti nehézségeiket mutatja be.

Egyes olvasók nehéznek találhatják az érzelmi témákat, vagy másfajta történetmesélési stílust kedvelhetnek. Néhány kritika nem emel ki különösebb ellenérvet, ami arra utal, hogy a könyv a legtöbb olvasó számára jól rezonál.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Until Then

Könyv tartalma:

1943. március 3. - Bethnal Green - London East End.

Nem sokkal negyed kilenc után sziréna hasította a levegőt. Marian Williams felemelte alvó kislányát az ágyból, és lesietett a lépcsőn. Anyja és apósa, akik légvédelmi szolgálatot teljesítettek, nyitva hagyták a bejárati ajtót. Szorosan magához ölelte legkisebb gyermekét. Az áramszünet megnehezítette a közlekedést, de a férje utasításai visszhangoztak az agyában: "Bármit is teszel, menj le az állomásra, amilyen gyorsan csak tudsz.".

Remélte, hogy a büfé közelében talál egy helyet, ahol tejhez juthat. Egyenetlen fény ragyogott a kikövezett lépcsőkön. Aztán megbotlott. A térde a betonba csapódott, aztán valami beverte a bal oldalát. Valaki felkiáltott. Egy másik ütés felhorzsolta a karját a lépcsőház padlóján. Hol volt a gyermeke? Megpróbált felállni, de egy még nehezebb súly lecsapta az arcát. Egy nyomasztó teher ereszkedett alá, aztán minden elsötétült.

Dorothy Woebbeking a hadsereg teherautóinak hátulján utazott át Észak-Afrikán, a szicíliai hadjárat során, Olaszország csizmáján át, majd Franciaországon keresztül északra, Németországba, és a 11. evakuációs kórház sebészi ápolónőjeként szolgált. A II. világháború alatt az amerikai hadsereg ápolónői sátrakban dolgoztak és aludtak a szörnyű időjárásban, elviselték az ellenséges tüzet, és még saját felettes tisztjeik megvetését is, akik úgy vélték, hogy a nőknek nincs helyük a háborúban.

Dorothy és társai azonban kitartottak, és képességeik és derűs hozzáállásuk hatalmas változást hozott sebesült katonák ezreinek életében.

Dorothy és Marian története egy egyszerű, kézzel varrott zsebkendőn fut össze.