Agyak, Buddhák és a hit: Az intencionalitás problémája a klasszikus buddhista és kognitív-tudományos elmefilozófiában

Olvasói vélemények

A recenziókban erősen megoszlanak a vélemények Dan Arnold „Brains, Buddhas, and Believing” című könyvéről. Míg egyes kritikusok dicsérik a könyv mélységét és intellektuális szigorát, mások túlságosan bonyolultnak és az átlagolvasó számára hozzáférhetetlennek tartják.

A könyv elismert a buddhista filozófia szigorú feldolgozásáért, amely kifinomult, kultúrák közötti elemzésekkel foglalkozik, és éleslátóan kapcsolja össze a történelmi buddhista vitákat a kortárs filozófiai vitákkal. A recenzensek nagyra értékelték a gondolatok mélységét és a szerző képességét az összetett filozófiai gondolatok megvitatására.

Sok olvasó érthetetlennek találja a könyvet erős filozófiai, különösen indiai filozófiai vagy elme- és nyelvfilozófiai háttér nélkül. A kritikusok szerint a használt nyelvezet túlságosan szakszerű, és hiányzik belőle a magyarázó kontextus, ami megnehezíti az általános olvasók számára a megértést.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Brains, Buddhas, and Believing: The Problem of Intentionality in Classical Buddhist and Cognitive-Scientific Philosophy of Mind

Könyv tartalma:

A premodern buddhistákat néha úgy jellemzik, mint igazi "elmetudósokat", akiknek meglátásai megelőzik az agy és az elme modern kutatását. E történet bonyolítására törekedve Dan Arnold szembesül a klasszikus buddhista és a modern tudományos gondolkodás összehangolására irányuló népszerű kísérletek egyik jelentős akadályával: mivel a legtöbb indiai buddhista úgy vélte, hogy a mentális kontinuitás nem szakad meg a halállal (a folytonosságot a buddhisták "újjászületés" alatt értik), nem tudnának mit kezdeni azzal az elképzeléssel, hogy a mentálisról mindent meg lehet magyarázni az agyi eseményekkel. Mindazonáltal az indiai buddhista gondolkodás egyik uralkodó áramlata, amely a hetedik századi gondolkodóhoz, Dharmakirtihez kötődik, sebezhetőnek bizonyul a modern filozófusok által a fizikalizmus ellen felhozott érvekkel szemben.

A Dharmakirti és az olyan kortárs filozófusok, mint Jerry Fodor és Daniel Dennett által közösen felvetett filozófiai problémák jellemzésével Arnold arra törekszik, hogy mind az első évezred indiai érveinek, mind az elmefilozófiáról szóló kortárs vitáknak a megértéséhez hozzájáruljon. A kérdések középpontjában az áll, amit a modern filozófusok intencionalitásnak neveznek - az a tény, hogy az elme más dolgokról szólhat (vagy reprezentálhat vagy jelenthet). A szándékosság Kanton, Wilfrid Sellarson és John McDowellen keresztül követve a szándékosságról szóló beszámolót, Arnold amellett érvel, hogy a szándékosságot elvileg nem lehet kauzális kifejezésekkel magyarázni.

Dharmakirti néhány központi elkötelezettségét (főként a jelentés apoha elméletét és az öntudatról szóló beszámolóját) részletezve Arnold megmutatja, hogy annak ellenére, hogy a fizikalizmus cáfolatára törekedett, Dharmakirti a mentálisról alkotott kauzális magyarázatai azt jelentik, hogy a szándékosságról szóló modern érvek éppúgy a projektje ellen szólnak, mint a fizikalista elmefilozófiák ellen. Ez nyilvánvaló Dharmakirti néhány kortárs indiai kritikusának (az ortodox brahmanista Mimasza iskola hívei, valamint a Madhyamaka iskola buddhista társai) érveiben, akiknek kritikái ugyanazt a logikát példázzák, mint a modern, szándékosságból kiinduló érvek. E különböző gondolati szálakat kibontva Arnold megmutatja, hogy az első évezred indiai gondolkodóinak látszólag rejtélyes érvei megvilágíthatják azokat a kérdéseket, amelyek még mindig nagyon is a mai filozófia középpontjában állnak.