Alagútpatkány Vietnamban

Olvasói vélemények

Összességében az „Alagútpatkányok Vietnamban” célirányos betekintést nyújt az amerikai hadsereg alagútpatkányainak egyedülálló szerepébe a vietnami háború alatt, kiemelve felszerelésüket és taktikájukat, miközben betekintést nyújt az alagút-hadviselésbe. Ugyanakkor kritika érte az írás minősége és a mélyreható személyes elbeszélések hiánya miatt.

A könyv informatív, és jó áttekintést nyújt az alagútháborúról. Kitér az alagútpatkányok által használt felszerelésekre és taktikákra, és értékes forrásként szolgál a vietnami szerepük megértéséhez. Egyes olvasók értékelik a szórakoztató értékét, és lebilincselőnek találják, különösen azok, akiknek van kapcsolatuk a hadsereggel.

Számos kritika rámutat a könyvben található nyelvtani és helyesírási hibákra. Néhány olvasó száraznak és elkapkodottnak találta a könyv egyes részeit, különösen a kezdeti kiképzésről szóló elbeszéléseket. Hiányoznak a tényleges alagútpatkányok személyes történetei, és a könyv inkább a felszerelésre, mint a harci tapasztalatokra összpontosít. Az illusztrációkat gyenge pontként említik, és néhány kritikus úgy érezte, hogy nem éri meg megvenni.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Tunnel Rat in Vietnam

Könyv tartalma:

1965-ben, nem sokkal azután, hogy az első amerikai harcoló csapatok megérkeztek Vietnamba, rájöttek, hogy egyes területeken a vietkongok hatalmas alagútkomplexumokat építettek ki, amelyekben elrejtőzhettek az ellenség elől. Már régóta tudták, hogy léteznek ilyen komplexumok, de nem tudták, hogy egyes területeken milyen kiterjedésűek, milyen fontosak a vietkongok számára, és milyen nehéz felderíteni és semlegesíteni őket.

A legtöbb komplexum közel sem volt olyan fejlett és kiterjedt, mint a Cu Chi híres alagútjai, de ettől függetlenül nehézségeket okoztak a Szabad Világ Erők számára. Az alagutak katonák, fegyverek, lőszerek, élelmiszer és ellátmány rejtekhelyéül szolgáltak, és semmissé tették a Vietkong kiirtására irányuló felderítő és megsemmisítő küldetések célját. Miután a Szabad Világ Erők "megtisztították" a területet, a vietkongok előbújtak alagútjaikból, és folytatták tevékenységüket.

Kevés haszna volt annak, hogy megtanulták, hogyan kell felderíteni az alagútbejáratokat és a légzőnyílásokat, és nem sikerült felkutatni az ellenséget. Valakinek be kellett menni és elkapni őket. Nem csak ezt, hanem az alagútkomplexumok kiterjedését is fel kellett fedezni, a fegyvereket, lőszereket, ellátmányt és dokumentumokat vissza kellett szerezni vagy meg kellett semmisíteni, és magukat az alagutakat is meg kellett semmisíteni vagy semlegesíteni kellett, hogy megakadályozzák további használatukat.

Először gyalogosok jelentkeztek önkéntesnek, hogy csak pisztollyal és zseblámpával felfegyverkezve bemennek az alagutakba - megszülettek az "alagútfutók", akiket az ausztrálok "alagútgörényeknek" neveztek.

A gyalogosokból, harci mérnökökből és vegyészcsapatokból álló ad hoc csapatként induló egységeket nem sokkal később "alagútfelderítő személyzetként" "hivatalossá" tették, és 4-6 fős "alagútfúró és -elhárító csapatokat" hoztak létre. Egyszerűen "alagútpatkányok" néven váltak ismertté, a nem hivatalos jelmondatuk: Non Gratum Anus Rodentum - "Nem ér egy patkány seggét sem.".

Ez a cím azoknak a személyes beszámolóin alapul, akik ebben az egyedülálló szerepkörben szolgáltak, és leírja azoknak a speciális kiképzését és felszerelését, nem beszélve a taktikáról és a harci tapasztalatokról, akik földalatti háborút vívtak a vietkongok ellen Vietnamban.