Olvasói vélemények
Összegzés:Az Anglia utolsó boszorkányai című könyv: A tragedy of Sorcery and Superstition” című könyvében John Callow a bidefordi boszorkányok tragikus történetét vizsgálja, akik az utolsó boszorkányságért kivégzett csoport voltak Angliában. Bár a könyv részletesen bemutatja üldözésük társadalmi és politikai hátterét, az írói stílusról eltérőek a vélemények: egyesek informatívnak találják, mások száraznak és ismétlődőnek.
Előnyök:A könyv informatív és alaposan kutatott, és meggyőző társadalmi kontextust nyújt a boszorkányperekhez. Fontos kérdéseket vet fel a boszorkánysággal kapcsolatos vádakkal kapcsolatban, és rávilágít a bidefordi boszorkányok tragikus történetére, így a történelem és a társadalmi igazságosság iránt érdeklődők számára fontos olvasmány.
Hátrányok:Az írásmódot egyes olvasók száraznak és unalmasnak tartják, hiányzik belőle az az elbeszélői érzék, amely a szélesebb közönséget is lekötné. A könyv nehezen találja meg az egyensúlyt a tudományos szigor és a közérthető történetmesélés között, ami az ismétlésekre való hajlamot és a lényegtelen részletekre való összpontosítást eredményezi, amelyek elvonják a figyelmet a boszorkányok fő történetétől.
(2 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Last Witches of England: A Tragedy of Sorcery and Superstition
Könyv tartalma:
"Érdekes." BBC History Magazine
1682. június 29-én, csütörtökön reggel egy szarka érkezett egy jómódú devoni kereskedő ablakához reszketve, kopogva és kopogtatva. A megjelenésétől megrémült szolgái és családtagjai néhány órán belül meggyőződtek arról, hogy a madár az ördög küldötte, akit boszorkányok küldtek, hogy tönkretegye életük szövetét. E vádak eredményeképpen három bidefordi nőt örökre boszorkányként határoztak meg. Egy államtitkár félresöpörte az ügyüket, és akasztófára ítélte őket.
Hogy Angliában a nők utolsó csoportjaként akasszák fel őket, akiket ezért a bűntettért végeztek ki. Szomszédaik gyűlölete azonban megmaradt. Bidefordról azt mondták, hogy a boszorkányok helye.
Bár a boszorkányságba vetett hit "eléggé elkopott", haláluk után még több mint egy évszázadon át fennmaradt. Úgy tűnik, hogy e három nő emléke - és tetteik és szenvedéseik, valós és képzelt tetteik és szenvedéseik emléke - korunkban a rákból sajnálkozássá, a sajnálkozásból pedig ünnepléssé változott. Az ő példájukat idézték az utolsó parlamenti viták során 1951-ben, amikor az utolsó boszorkánytörvényt is hatályon kívül helyezték, és nevüket a Greenham Common-i dróton túli nők inspirációként és varázsigeként is skandálták.
John Callow ebben a könyvében a sors e figyelemre méltó fordulatát és a bidefordi boszorkányok figyelemre méltó történetét tárja fel.
