Appetite for Poetry

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Frank Kermode-ot mint nagyra becsült brit irodalomkritikust, különösen dicsérik intelligenciáját, tisztaságát és mélységét. Az „An Appetite for Poetry” című művét a különböző irodalmi alakokról és fogalmakról szóló éleslátó esszéi miatt értékelik, bár megjegyzik, hogy a tartalom kissé elavult.

Kermode-ot félelmetes intelligenciájáért és tisztánlátásáért ismerik el. Esszéi mély betekintést nyújtanak az irodalmi szövegekbe, és értékes összefüggéseket von le a különböző irodalmi alakok között. Az előszót kortárs aktualitása és elgondolkodtató jellege miatt méltatják. Összességében a könyv tanulságosnak és gazdagítónak tekinthető az irodalomkritika iránt érdeklődő olvasók számára.

Néhány kritika megemlíti, hogy az esszék elavultak, mivel a legtöbbjük az 1980-as években íródott. A könyv inkább gyűjtemény, mint összefüggő érvelés, ami nem biztos, hogy minden olvasónak tetszeni fog. Emellett a címet némileg félrevezetőnek írják le.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Frank Kermode a kritika művészetének legkiválóbb művelője az angol nyelvű világban. Mint ilyen, feladatához hozzátartozik a készség arra, hogy a legkülönfélébb szövegeket - antik és modern szövegeket egyaránt - általánosságban értékelje, valamint az a képesség, hogy az irodalomelméletekről folyó, látszólag rejtélyesnek tűnő vitákat a nyilvánosság számára értelmezhetővé tegye, mivel azok az értékelés folyamatos folyamatához kapcsolódnak.

Kermode-ot az jellemzi, hogy - mint a legjobb kritikusok mindannyian - erényt kovácsol a szakmája szükségszerűen alkalmi jellegéből. Ez az erény az esszék minden egyes oldalán nyilvánvaló. Ez egy olyan könyv, amelyben Kermode arra kéri az olvasót, hogy osztozzon a nagy írók - Milton, Eliot, Stevens - irodalmában való örömében.

Élénken felidézi Miltont II.

Károly restaurációja után, és szépen spekulatívan tárgyalja személyes és politikai körülményei, valamint költészetének foglalatosságai közötti kölcsönhatást. Elénk állítja az állandó száműzetésben élő T.

S. Eliotot, az idős korában költőként Connecticutban élő Wallace Stevenst, valamint William Empson írót/kritikust, akinek egyedülálló pályafutását egyszerre jellemezte a szöveg élvezete és a fogalmi kérdések iránti öröm, amely a korabeli elméleti ízlés oly nagy részét jellemzi. Más esszék az irodalmi kánonról szóló vitákra és a bibliakritika problémáira hívják fel a figyelmünket, valamint ezek következményeire az elbeszélések tanulmányozására és általában a világi irodalmi szövegek értelmezésére.

Ezek olyan szakmai esszék, amelyek mindazonáltal szembeszállnak a modern szakmaiság túlzásaival. Ez sehol sem nyilvánul meg jobban, mint a könyv polemikus Prológusában, amelyben Kermode a kortárs kritikában a jót és az aljasat különválasztja. Azt állítja, hogy egyes kikiáltott teoretikusok "úgy tűnik, nagyrészt elvesztették érdeklődésüket az irodalom iránt", míg a legjobbak, mint Paul de Man és Jacques Derrida, soha nem veszítették el azt, amit Kermode a legnagyobbra értékel, magát a költészet és az irodalom iránti étvágyat vagy éhséget.

A mindig olvasmányos, elegáns, még a csonka témákban is, és udvarias olyan kontextusokban is, ahol mások rosszkedvűek, az "Étvágy a költészetre" korunk egyik legkiválóbb elméjének munkája. Megerősíti a kritika szakmai felelősségét, amelyet mostanában elhanyagolnak, és nagylelkű vendégszeretetről tesz tanúbizonyságot az új gondolatokkal szemben.