Arator Historia Apostolica című műve, amelyet pápai jóváhagyással és nagy sikerrel adtak ki 544-ben, egy lebilincselő epikus költemény, amely az Apostolok cselekedeteinek történetét meséli el újra, és stílusában egyértelműen Vergilius és Lukanus nyomdokain halad.
Másrészt részletes kommentár arról, amit Arator a bibliai szöveg rejtett értelmének vélt, és amit az allegorikus értelmezés technikájával, Origenész, Ambróziusz, Ágoston és mások exegézisére támaszkodva megsejtett és feltárt. Az elbeszélés és a kommentár lebilincselően váltakozik a műben, miközben Péter és Pál apostolok külön-külön missziós kalandokba kezdenek, hogy végül Néró Rómájában a mártírhalálban újra egyesüljenek.
A fordítást bevezetés előzi meg, amely az Arator életét részletező források újraértékelésével kezdődik, különös tekintettel a mentorával, Ennodiusszal való kapcsolatára. Ezt követi a költő céljainak, módszereinek és inspirációinak vizsgálata, valamint a múltbeli és jelenlegi eretnekségekhez való hozzáállásának tárgyalása. A bevezetés Arator költeménye "utóéletének" úttörő vizsgálatával zárul, feltérképezve hatásának mértékét, amely az idézetekben és utalásokban, a kéziratok másolásában és a középkori könyvtárakba való bekerülésben nyilvánul meg a hatodik századtól a tizenegyedik századig.
Arator számos későbbi szerzőre, különösen a tiszteletreméltó Bede-re gyakorolt hatását számos függelékben részletesebben is megvizsgáljuk. Arator epikus vers és misztikus kommentár kombinációja mámorító és hatásos keverék volt, és biztosította a költemény népszerűségét, nem utolsósorban az angolszász Anglia és a Karoling kontinens szerzetesei körében.
