Az antropocén visszahurok: Kísérletezés a nem biztonságos működési térben

Olvasói vélemények

A könyv az éghajlati válság radikális és kreatív szemléletét mutatja be, és a stabil holocénből a kaotikus antropocénbe való átmenetet vizsgálja. Wakefield hangsúlyozza, hogy a környezeti változásokkal való szembenézéshez kulturális és technológiai alkalmazkodásra van szükség. Tudományos szigorúsága és intellektuális mélysége ellenére a könyvnek a leírások szerint vannak szerkezeti hiányosságai.

⬤ Intellektuálisan ösztönző, kreatív ötletekkel
⬤ áttöri a kliséket és a statisztikai absztrakciókat
⬤ új gondolkodási módokat mutat be az éghajlati válságról
⬤ betekintést nyújt a kulturális és biológiai ellenálló képességbe
⬤ és megőrzi élénk, magával ragadó stílusát.

⬤ Töredezett szerkezet, ismétlések és elgépelések
⬤ néhány gondolat túlságosan macsónak vagy túlélőnek tűnik
⬤ nem integrálja a spirituális vagy holisztikus megközelítéseket
⬤ és cinikus hangnemet üt meg, ami nem minden olvasóhoz szól.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Anthropocene Back Loop: Experimentation in Unsafe Operating Space

Könyv tartalma:

Az éghajlati káosz, az igazság utáni politika és a növekvő törzsi érzelmek tükrében egyértelmű, hogy a liberalizmus régi struktúrái felbomlóban vannak. Stephanie Wakefield a reziliencia-ökológiára támaszkodva azt javasolja, hogy az ilyen jelenségeket annak jeleként értelmezzük, hogy az antropocén visszahurokjába lépünk, a felszabadulás és az összeomlás, a zűrzavar és az átrendeződés idejébe, amelyben nemcsak a populációk és az éghajlat, hanem a fizikai és metafizikai alapok is felborulnak.

Az Anthropocene Back Loop (Antropocén visszahurok) a visszahurok különböző reakcióin és megnyilvánulásain keresztül vezet el bennünket, a városi ellenálló infrastruktúra, a fikció és a kritikai elmélet poszt-apokaliptikus képzelgései, valamint a túlélési készségektől és a fizikai fittségtől a lélekkel való kísérletezésig számos mindennapi gyakorlatot vizsgálva. Wakefield szerint a liberalizmus biztonságos működési teréhez való visszatérés helyett inkább a kísérletezés olyan formáira van szükség, amelyek arra irányulnak, hogy autonóm életmódokat alakítsanak ki a visszacsatolás új, nem biztonságos működési tereiben. Az ilyen erőfeszítések gyakran elengedik a régi kereteket, önhitt módon kísérleteznek új felhasználási módokkal, megengedik az ismeretlent, és bíznak abban, hogy felfedezhetik saját útjaikat.

Ezek az ismétlések azt sugallják, hogy a hosszú ideig szingulárisan elképzelt hátsó hurok számtalan pálya felé ível. Végül is, ha komolyan vesszük azt az elképzelést, hogy a liberalizmus egységes világrendje felbomlóban van, akkor lehetőségünk van arra - amiért sokan már régóta küzdenek -, hogy saját új kódexeket, ha nem is új világokat hozzunk létre.

Az, hogy a hátsó hurokban vagyunk, azt jelenti, hogy már átléptünk különböző fordulópontokat, és hogy ezáltal a társadalmi gyakorlatoktól kezdve a technológiákon és az igazságon át a növényekig, állatokig és helyekig minden kikerült a megszokott kereteiből. Szabadok vagyunk, hogy új síkokon mozogjunk.