Az egység ritmusa: Egy jazz-zenész életútja a feketén és fehéren túl

Olvasói vélemények

Az Egység ritmusa című könyv Mike Longo szívből jövő emlékiratai, amelyek túllépnek a hagyományos életrajzokon, és a zene, a faji harmónia és a mély személyes kapcsolatok témáit járják körül. A könyv mélyen magával ragadó betekintést nyújt a jazz világába, és Longo híres zenészekkel, különösen Dizzy Gillespie-vel szerzett élményeire reflektál, miközben a zenén keresztül a béke és az egység mellett száll síkra.

A memoár gyönyörűen megírt, éleslátó és humoros, bemutatja Mike Longo jellemét és a jazz iránti szeretetét. Az olvasók nagyra értékelték a magával ragadó anekdotákat, a faji harmónia és a zenészi szellem hangsúlyozását, a zeneipar jelentős kapcsolatainak feltárását és a közérthetően megírt stílust. Sokan találták inspirálónak és értékes hozzájárulásnak a jazztörténethez.

Néhány kritikus megjegyezte, hogy bár a könyv gazdag és lebilincselő, a jazzben járatlan olvasóknak nehézséget okozhat a számos említett személyiség és a zenei színtér technikai részleteinek megismerése. Emellett azokat, akik hagyományosabb életrajzot keresnek, meglepheti a memoár felépítése és tematikus fókusza.

(27 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Rhythm of Unity: A Jazz Musician's Lifelong Journey Beyond Black and White

Könyv tartalma:

Függetlenül fajunktól, nemünktől, etnikai hovatartozásunktól, színünktől, vallásunktól vagy filozófiai meggyőződésünktől, a zene egyetemes kötelék, amely emberi lényekként összeköt bennünket. Minden hang egy bólintás a történelemre, minden dallam egy lépés az egymás iránti együttérzőbb megértés felé vezető úton.

Az 1950-es és 60-as évek jazz-zenéje olyan iparág volt, amely a polgárjogi korszak küzdelmeit tükrözte. És amikor egy fehér zenész belép a nagyszínpadokra, és "fekete hangzással" próbálja egységesíteni a társadalom kultúráját, az a kulturális árulás határán ingadozhat. Mike Longo professzionális jazz-zongorista, aki közel három évtizedet töltött Dizzy Gillespie zenekartársaként és barátjaként, négy évtizedet pedig James Moody szaxofonos "testvéreként" és munkatársaként, Tony Bennett, Ella Fitzgerald és a Johnny Carson vezette Tonight Show zenekarának ajánlatát visszautasítva, valamint több száz diákot tanított a zene ritmikai alapelveire, hetvenéves zenei pályafutását annak szentelte, hogy fülét a ritmusra állítsa, és az emberiség nagyobb egységét alakítsa.

Az egység ritmusa egy olyan világba kalauzol el, amely már nem "fekete-fehér", hanem ahol a zene tudományos ritmusai és spirituális igazságai mélyen gyökereznek, és a kulturális megosztottság ellen hatnak. A Mike halála előtt hátrahagyott történetekből és felesége, Dorothy éleslátó nézőpontjából összeállított könyv egy olyan ember története, aki minden nehézséggel szemben küzdött, hogy a zene mint az egység, az oktatás és a tudatosság kompromisszumok nélküli eszközeinek motorjává váljon.