Értékelés:
A könyv a kevésbé ismert amerikai elnököket mutatja be, kiemelve hozzájárulásukat az elnökség fejlődéséhez és az alkotmányértelmezéshez. Bár a könyv gazdag történelmi kontextust és lebilincselő anekdotákat kínál, egyes olvasók unalmasnak találják az előadást, és vannak kritikák a pontatlanságokkal és a tényszerű részletekben elkövetett hibákkal kapcsolatban.
Előnyök:A szerzőt, Gerhardt professzort dicsérik gördülékeny írói stílusáért és az amerikai jogtörténet alapos ismeretéért. A könyv jól felépített, jelentős témákat dolgoz fel, és érdekes anekdotákkal gazdagítja az olvasóknak az elnökséggel kapcsolatos ismereteit. Az olvasók nagyra értékelik, hogy a könyv széles közönséghez szól, mivel az összetett történelmi témákat hozzáférhetővé és élvezetessé teszi.
Hátrányok:Egyes olvasók kritizálják a könyvet a lassú tempó és az összetett gondolatok áttekinthetőségének hiánya miatt. A szövegben található ténybeli pontatlanságokra is vannak figyelemre méltó panaszok, például az elnökök téves azonosítására és a történelmi tények helytelen feltüntetésére. Emellett néhány olvasó úgy érzi, hogy a korabeli elnökök kezelése erőltetettnek vagy szükségtelennek tűnt.
(26 olvasói vélemény alapján)
The Forgotten Presidents: Their Untold Constitutional Legacy
Nevük főként poénként, a homály szinonimájaként marad meg az emlékezetben: Millard Fillmore, Chester Arthur, Calvin Coolidge. Nem annyira a Fehér Házat idézik fel, mint inkább egy romos középiskolát valahol New Jerseyben. De sok elfeledett elnök, írja Michael J. Gerhardt, nem volt gyenge vagy eredménytelen. Bátran vívtak olyan csatákat az alkotmányos elvekért, amelyek ma is visszhangoznak.
Gerhardt, az egyik vezető jogi szakértőnk meséli el Az elfelejtett elnökök történetét. Tizenhárom kormányzatot tekint át időrendi sorrendben, Martin Van Burentől Franklin Pierce-en át Jimmy Carterig, megkülönböztetve a politikai kudarcokat az alkotmányos hatásuktól. Újra és újra, írja, szembeszálltak a közvéleménnyel, hogy határozottan kiálljanak. Martin Van Buren a gazdasági válságra úgy reagált, hogy a szövetségi pénzeszközöket kivonta az állami bankokból, és megpróbálta létrehozni a vitatott független kincstári rendszert. Célja az volt, hogy csökkentse a szövetségi szerepvállalást a gazdaságban, ugyanakkor megszilárdítsa a hatalmát, hogy elnökként önállóan cselekedhessen. A jólét nem tért vissza, és a kudarc árnyékában távozott hivatalából. Grover Cleveland második (nem egymást követő) ciklusában gyökeresen megváltoztatta szemléletét. Korábban tartózkodott a törvényhozókkal való beavatkozástól; hivatalba való visszatérésekor agresszívan használta az elnöki hatalmat, hogy a kongresszust akarata szerint alakítsa. Cleveland, akit most csillagként tartanak számon, megszilárdította az elnöki hatalmat a kinevezések, eltávolítások, vétók, külügyek, törvényhozás és egyebek felett. Jimmy Carter is meglepően jelentősnek bizonyul. Két adósságplafon-válságban, valamint a Panama-csatorna szerződéssel, a pozitív diszkriminációval és az első alkotmánymódosítással kapcsolatos csatákban bebizonyította, hogy az elnökség eredendő hatékonysági és energiaképessége a népszerűségtől függetlenül előnyt jelent a kongresszussal vívott csatákban.
Gerhardt elmagyarázza, hogy ezekben és tíz másik elnökben mennyi közös vonás van, ami megmagyarázza, hogy miért váltak minden túlkapásuk ellenére elfeledett vezérigazgatókká.
Ez a könyv éleslátó, mítoszromboló és lebilincselően megírt könyv megmutatja, hogy még a homályos elnökök is hogyan védték a Fehér Ház előjogait, és hogyan változtatták meg az alkotmány értelmezését.
