Az ellenség zárójelbe tétele: Forward Observers in World War II

Olvasói vélemények

A könyv részletesen feltárja az előretolt megfigyelők szerepét és tapasztalatait a második világháborúban, különös tekintettel két amerikai hadosztályra az európai és a csendes-óceáni hadszíntéren. Informatív történelmi beszámolóként szolgál, amely betölti a harcban nyújtott tüzérségi támogatás megértésében mutatkozó hiányosságokat, bár egyes olvasók kissé száraznak és ismétlődőnek találták.

⬤ Jól kutatott és informatív
⬤ tisztázza az előretolt megfigyelők szerepét
⬤ kitölti a történelmi hiányosságokat
⬤ jól részletezi a konkrét tapasztalatokat és taktikákat
⬤ ajánlott a hadtörténelem vagy a tábori tüzérség iránt érdeklődőknek.

⬤ Ismétlődhet, és bizonyos taktikák esetében nem elég mélyreható
⬤ néhány olvasó durvának és száraznak találta az írásmódot
⬤ a tengeri lövegtámogatásról csak minimálisan szól
⬤ néhányan további hadosztályok szélesebb körű elemzését kívánták volna.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Bracketing the Enemy: Forward Observers in World War II

Könyv tartalma:

A második világháború vége után George Patton tábornok kijelentette, hogy a tüzérség nyerte meg a háborút. Az ágyúk azonban nem önmagukban érték el a győzelmet. E nagy ágyúk sikeréhez elengedhetetlenül fontosak voltak az előretolt megfigyelők, a frontvonalon lévő tüzérek, akik irányították a tüzérségi tüzet. Eddig kevés tudományos figyelmet kapott az előretolt megfigyelőknek a szárazföldi harcokban betöltött létfontosságú szerepe. A Bracketing the Enemy című könyvében John R. Walker orvosolja ezt a mulasztást, és a második világháborúban az első teljes terjedelmű történetet nyújtja az előretolt megfigyelőcsapatokról.

Már az amerikai polgárháborúban a tüzérségi tűz akár két mérföldre is eljuthatott, de egy "FO" (forward observer) nélkül, aki jelentette volna, hogy az első lövés hol ért földet a célponthoz képest, és aki a további tüzet a céltávolság kijelölésével vagy "zárójelbe tételével" irányította volna, a nagyobb hatótávolságú tüzelés számos előnye kárba veszett. A második világháború alatt a FO-k a gyalogosokat kísérték a frontvonalakon. Most először a lövészcsapatok halálosan pontos tüzet tudtak leadni az ellenséges állásokra, amint az előrenyomuló lövészek találkoztak ezekkel az ellenséges erősségekkel. Walker szerint a közvetlen tűzről a közvetett tűzre való áttérés az egyik legfontosabb újítás volt, amely a szárazföldi harcban évszázadok óta bekövetkezett.

Walker a 37. hadosztály csendes-óceáni hadszíntéren és a 87. hadosztály európai bevetésén keresztül szemléletes képet ad a FO szolgálat veszélyeiről, és bemutatja, hogy az előretolt megfigyelők mennyire fontos szerepet játszottak a szárazföldi műveletek sikerében a legkülönbözőbb forgatókönyvek szerint. A FO személyzet nemcsak tüzérként látott el létfontosságú támogató feladatot, hanem gyakran túllépett harci szerepkörén, és gyalogosként harcolt, sőt néha még a katonákat is vezette a csatába. És mégis, bár az előretolt megfigyelők a gyalogsággal együtt éltek, harcoltak és véreztek, nem voltak jogosultak az általuk támogatott lövészek számára odaítélt harci gyalogsági jelvény viselésére. Az előretolt megfigyelők tehát a II. világháború meg nem énekelt hősei közé tartoznak. A Bracketing the Enemy (Az ellenséget zárójelbe téve) jelzi, hogy régóta esedékes elismerést kaptak kiemelkedő szolgálatukért.