Értékelés:
A könyv alaposan elemzi a kampányfinanszírozási törvények hatását az elnöki pénzgyűjtésre és a jelöltek ehhez kapcsolódó tevékenységeire 1974 óta. Azt állítja, hogy ezek a törvények, amelyek célja a pénz befolyásának csökkentése volt a politikában, ehelyett a pénzgyűjtést az elnökök elsődleges feladatává tették. Ez a politikaformálásról a választási stratégiák felé való elmozduláshoz vezet, ami minimálisra csökkenti az elnöki funkciók hatékonyságát.
Előnyök:A könyv jól megalapozott, levéltári kutatásokat és kvantitatív elemzéseket ötvöző, informatív és könnyen érthető könyv. Éleslátó perspektívákat nyújt arról, hogy a kampányfinanszírozási törvények hogyan alakították akaratlanul az elnökök szerepét, kiemelve az adománygyűjtés és a választási stratégiák fokozott hangsúlyozását. Az olvasók nagyra értékelik a szerző szakértelmét és a könyv magával ragadó írói stílusát.
Hátrányok:Több olvasó hiányolt oldalakat (149-157.), ami rontotta a tapasztalatukat és a tartalom megértését. Emellett, bár a könyv meglátásai meggyőzőek, egyesek számára kihívást jelenthet az érvek összetettsége.
(7 olvasói vélemény alapján)
The Rise of the President's Permanent Campaign
Bár az elnökség mindig is politikai tisztség volt, a kampány és a kormányzás közötti különbség az utóbbi években egyre inkább elmosódott. Mégsem dokumentálta eddig senki az állandó kampány jelenségét, és nem elemezte annak hatását a végrehajtó hivatalra. Ebben a szemet nyitó könyvben Brendan Doherty empirikus bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy az amerikai elnökök hivatali idejük alatt egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a választási ügyekre, egyértelműen bizonyítva, hogy többé nem feltételezhetjük, hogy az az idő, amelyet egy elnök az újraválasztásáért folytatott kampányolással tölt, elválasztható a kormányzással töltött időtől.
A kampány és a kormányzás közötti változó kapcsolat nyomon követése érdekében Doherty megvizsgálja az elnökök stratégiai döntéseit, és azt, hogy ezek a döntések mit árulnak el az elnöki prioritásokról. Az elnöki adománygyűjtés növekedésére és a kulcsfontosságú választási államok megcélzására összpontosít az elnök hivatali ideje alatt - rámutatva, hogy a közelmúlt elnökei aránytalanul nagy arányban látogatták meg azokat az államokat, amelyek fontosak a politikai kilátásaik szempontjából, miközben nagyrészt elhanyagolták azokat az államokat, amelyeknek nincs választási hasznuk. Azt is bemutatja, hogy a választási ügyekkel kapcsolatos döntéseket, amelyeket korábban párttisztviselők hoztak, ma már a Fehér Házon belüli, a választókra odafigyelő ügynökök hozzák meg.
Doherty elemzi, hogy ezek a változó dinamikák mit jelentenek az elnöki vezetés természetére nézve, és azt állítja, hogy miközben az ilyen stratégiák időnként erősíthetik az elnök pozícióját, alááshatják az elnök egyesítő nemzeti vezető szerepét, fokozhatják a közvélemény cinizmusát, és korlátozhatják a kétpárti kompromisszum esélyeit. Bemutatja továbbá, hogy az elnöki adománygyűjtés tendenciái hogyan ássák alá az elnök és pártja közötti ragadozó kapcsolat hagyományos értelmezését.
Doherty az elnöki pénzgyűjtés és utazások új, szisztematikus bizonyítékaira, az elnöki könyvtárakban végzett levéltári kutatásokra, valamint az elnökök és segítőik beszámolóira támaszkodva egy hegynyi bizonyítékot gyűjtött össze, hogy objektív, átfogó érvelést nyújtson az állandó kampányok felemelkedésének okairól, mutatóiról és következményeiről, ahogyan azt egyetlen korábbi könyv sem tette - egy kiegyensúlyozott beszámolót, amely egyetlen elnököt sem akar becsmérelni. A tömör és közérthető The Rise of the President's Permanent Campaign (Az elnök állandó kampányának felemelkedése) az elnökség fejlődésével kapcsolatos döntő fontosságú kérdéseket feszeget - valamint nagyobb normatív kérdéseket arról, hogy mit várunk el egy vezetőtől -, mivel megkérdőjelezi a politikatudományban uralkodó konvenciót, amely hosszú ideig elkülönítette az elnöki kampányokkal foglalkozó legtöbb tanulmányt magának az elnökségnek a tanulmányozásától.
