Olvasói vélemények
Összegzés:Karatani „Az építészet mint metafora” című könyve az építészetnek mint a nyugati filozófia egyik domináns metaforájának fogalmát vizsgálja, és azt állítja, hogy a különböző területeken a formalizálásra való törekvés jelentős hatással van a filozófiai diskurzus megértésére. Bár a könyv lenyűgöző gondolatokat és intellektuális mélységet mutat be, néha szervezetlennek tűnik, és erőfeszítést igényel a fogalmak összekapcsolása az egész könyvben.
Előnyök:⬤ A könyv intellektuálisan ösztönző, és új nézőpontot kínál az építészet filozófiában betöltött szerepéről.
⬤ Karatani kapcsolatai az építészet és a különböző területek, köztük a matematika, a nyelvészet és a pszichoanalízis között magával ragadóak.
⬤ Az „építészeti akarat” elmélete újszerű megközelítés, amely az építészet filozófiai és gyakorlati szempontjaival egyaránt rezonál.
⬤ Az olvasók nagyra értékelik a Wittgensteinről és a gyermekkori tanulásról szóló fejezetet a megvilágításáért.
Hátrányok:⬤ A könyv néha zavarba ejtő lehet, és hiányzik belőle a szisztematikus szerkezet, ami időnként kihívássá teszi a követését.
⬤ Néhány olvasónak nehézséget okozhat a különböző fejezetek közötti összefüggések felismerése.
⬤ A könyv mélysége ellenére nem biztos, hogy közismert, ami potenciálisan korlátozza a közönségét és a hatását.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Architecture as Metaphor: Language, Number, Money
Könyv tartalma:
Az építészet mint metafora című könyvében Kojin Karatani egy visszatérő "építészeti akaratot" fedez fel, amely szerinte minden nyugati gondolkodás alapja, és amely áthatja az építészetet, filozófiát, irodalmat, nyelvészetet, várostervezést, antropológiát, politikai gazdaságtant, pszichoanalízist és matematikát.
Kojin Karatani, Japán vezető irodalomkritikusa talán leginkább Shakespeare, Soseki, Marx, Wittgenstein és legutóbb Kant fantáziadús olvasatairól ismert. Művei, amelyek közül az Origins of Modern Japanese Literature az egyetlen, amelyet eddig angolra fordítottak, az Amerikában "elméletnek" nevezett művek általános megfelelője. Karatani írásai nemcsak a különböző tárgyalt témákról nyújtott meglátásai miatt fontosak, hanem mint a kifejezetten nem nyugati kritikai beavatkozás példája is. Az Építészet mint metafora című könyvében Karatani egy visszatérő "építészeti akaratot" fedez fel, amely szerinte minden nyugati gondolkodás alapja, és amely áthatja az építészetet, a filozófiát, az irodalmat, a nyelvészetet, a várostervezést, az antropológiát, a politikai gazdaságtant, a pszichoanalízist és a matematikát. A könyv három részében a konstrukció és a dekonstrukció közötti összetett kötelékeket elemzi, rámutatva ezzel a "világi kritika" alternatív modelljére, de inkább a filozófia, mint az irodalom- vagy kultúrkritika területén. Ahogy Karatani a bevezetőben állítja, mivel Japánban gyakorlatilag nem létezik az építészet iránti akarat, először is kettős szerepet kell vállalnia: egyrészt az építészeti létet megerősítő (a forma elfojtott funkciójának vizsgálatával), másrészt a formalizmust az összeomlásba taszító (Kurt Godel befejezetlenségi tételére hivatkozva).
Az ezt követő viták Christopher Alexander, Jane Jacobs, Gilles Deleuze és mások munkásságán keresztül vezetnek. Végül a minden formalizálást motiváló késztetés közepette szembesül egy áthidalhatatlan szakadékkal, egy ellenőrizhetetlen eseménnyel, amellyel a másikkal való csere során találkozik; így elmélkedése a globális tőkemozgás felé fordul. Bár jelen kötetében elsősorban ismert nyugati szövegeket elemez, hangja éppen ezért olyan távolságtartást tár fel, amely új dimenzióval gazdagítja angol nyelvű diskurzusunkat.
