Értékelés:
A könyv a Diocletianus uralkodása alatt élt keresztény író és retorikaprofesszor, Lactantius életét és hozzájárulásait vizsgálja. A könyv középpontjában az „Isteni intézmények” című műve áll, amely a kereszténység átfogó védelmét szolgálja a hagyományos görög-római hiedelmekkel szemben. A szöveg hét könyvre tagolódik, amelyekben különböző teológiai fogalmakat és az istentisztelet természetét tárgyalja. Bár Lactantius elismerten befolyásos stílusáról és alapos érveléséről ismert, műve nagyrészt a meglévő keresztény tanokat gyűjti össze és parafrazálja, ahelyett, hogy eredeti gondolatokat mutatna be.
Előnyök:A könyv jól szervezett, és világosan bemutatja Lactantius érveit. Alapos kritikát nyújt a hagyományos pogány vallásokról, és átfogóan vázolja a keresztény hitelveket. Lactantius latin nyelvű méltóságát és stilisztikai minőségét emeli ki, ami a keresztény irodalom jelentős irodalmi művévé teszi. Hozzájárulásairól megjegyzik, hogy maradandó hatást gyakorolt a kereszténység védelmére a latin Nyugaton.
Hátrányok:Egyes olvasók úgy találhatják, hogy Lactantius művéből hiányzik az eredetiség, mivel nagymértékben támaszkodik a meglévő forrásokra és érvekre, ahelyett, hogy új teológiai gondolatokat vezetne be. Emellett a szöveg kihívást jelenthet azok számára, akik nem ismerik a korai keresztény írások történelmi kontextusát vagy a görög-római filozófiára való utalásokat.
(1 olvasói vélemény alapján)
The Divine Institutes, Books I-VII
Lactantius életrajzi adatai gyéren állnak rendelkezésre.
Szent Jeromos a jeles férfiakról szóló katalógusában arról tájékoztat, hogy Lactantius Arnobiusnál tanult. Egy császári meghívást elfogadva Lactantius retorikát tanított Nikomédiában, de a Diocletianus-féle üldözés kitörése után lemondott erről a professzori tisztségről.
Konstantin 317-ben Lactantiust Trierbe hívta, hogy felügyelje fia, Crispus nevelését. Lactantius fő műve az Isteni intézmények (Divinae institutions), amelyet több éven át (304-313) írt. Ez egy hét könyvből álló apologetikus mű, amely a következő címeket viseli: A hamis vallásról, A tévedés eredetéről, A hamis filozófiáról, Az igaz bölcsességről és vallásról, Az igazságosságról, Az igaz istentiszteletről és Az áldott életről.
Irodalomkritikai szempontból e könyvek dikciója lágyan és kellemesen folyik, és annyira emlékeztet Cicero stílusára, hogy Lactantiust gyakran nevezték a „keresztény Cicerónak”. Ez a dicséret Szent Jeromos korára vezethető vissza, aki a presbiter Paulinushoz írt levelében azt írta, hogy Lactantius művei olyanok, mint a „tulliai ékesszólás” folyói, amelyek lerombolják a pogány hiteket.
