Brian Clough: Soha senki nem mond köszönetet: Clough Clough: Az életrajz

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Brian Clough életének és pályafutásának összetettségét, ahogyan azt az életrajz bemutatja. Míg a könyv alapos kutatását és Clough kettős természetének - mint futballzseni és hibás egyéniség - megismerését dicsérik, sok olvasó aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a mérkőzések részletei túlságosan előtérbe kerülnek, ami a mélyebb személyes betekintés rovására megy. Egyesek szerint az írás lebilincselő és jól felépített, míg mások azt kifogásolják, hogy a Clough személyiségével kapcsolatos új szempontok hiányoznak belőle.

A könyv átfogó és jól megalapozott, részletesen bemutatja Clough pályafutását és személyes életét. Kiegyensúlyozott képet nyújt, elismeri mind az eredményeit, mind a hibáit. Az olvasók nagyra értékelik a lebilincselő írói stílust és a narratív szerkezetet, amely hatékonyan mutatja be Clough útját. A kötetet meghatározó életrajzként ismerik el, és élvezetes olvasmány a futballrajongók számára.

Számos kritika megemlíti, hogy a könyv túlzottan részletezi a mérkőzések eredményeit és a statisztikákat, ami elvonja a figyelmet Clough személyesebb megértésétől. Egyes olvasók úgy érzik, hogy a szerző másodkézből származó forrásokra támaszkodása kissé távolságtartóvá teszi az elbeszélést. Emellett kritizálják a pontatlanságokat, és azt az érzést, hogy a könyv nem nyújt elég új betekintést Clough személyiségébe.

(50 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Brian Clough: Nobody Ever Says Thank You: The Biography

Könyv tartalma:

Az utolsó szó Brian Clough-ról

Ebben az első teljes, kritikai életrajzban Jonathan Wilson bensőséges és erőteljes portrét rajzol Anglia egyik legnagyobb futballmenedzseréről, Brian Clough-ról és jobbkezéről, Peter Taylorról. A háború utáni futball könyörtelen világában alakult ki az identitásuk és a hírnevük - egy olyan világban, ahol, ahogy Clough és Taylor mentora, Harry Storer egyszer mondta: "Senki sem mond köszönetet.".

Mindazonáltal Clough az 1970-es évek depressziós Kelet-Midlandsben az ezüstérmesek csillogását hozta el. A Derbyben aratott kezdeti diadalt hirtelen távozása és a Leedsnél eltöltött 44 nap traumatikus élménye követte. A zűrös 1974-es év végére Clough anyagilag rendbe jött, de a labdarúgás realitásaihoz is hozzászokott. Mire a Foresthez került, Clough maszkja szinte állandóan fel volt öltve: egy pimaszságra és konfliktusokra épülő személyiség. Az ital táplálta a vitákat és a színes karaktert; fokozta a borotvaéles szellemességet, és gyógyír volt a futball soha nem elég hosszú ideig tartó magasságaira, valamint az elkerülhetetlenül következő mélypontokra. Wilson beszámolója ennek az összetett és maradandó embernek a végleges portréja.