Chan Before Chan: Meditáció, bűnbánat és látomásos tapasztalat a kínai buddhizmusban

Olvasói vélemények

A könyv fontos tanulmányt nyújt a buddhista meditáció történetéről Kínában, különös tekintettel a Kr. u. 400 és 700 körüli fejleményekre. Árnyalt képet ad a meditáció gyakorlatáról és hozzáférhetőségéről a buddhizmus különböző kultúráiban.

A könyvet fontos hozzájárulásnak tartják a korai buddhista gyakorlatok megértéséhez, és elismeréssel adóznak tudományossága miatt. Rávilágít a buddhizmusban a meditációs gyakorlatok sokféleségére és hozzáférhetőségére, és feltárja, hogy a gyakorlók számára egyszerű és összetett formák egyaránt elérhetőek voltak.

A szöveg a meditációs gyakorlatokkal kapcsolatban félreérthetően használja az „elit” kifejezést, ami a hozzáférhetőség esetleg félrevezető megítélését sugallja. Aggodalomra ad okot az is, hogy az értekezés nem tükrözi megfelelően a különböző buddhista hagyományok közötti kölcsönös hatásokat és cserét a korai évszázadokban.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Chan Before Chan: Meditation, Repentance, and Visionary Experience in Chinese Buddhism

Könyv tartalma:

Mi a buddhista meditáció? Mi történik - és minek kellene történnie - a meditációban ülő Buddha vagy buddhista adeptus csukott vagy leeresztett szemhéja mögött? És milyen módon és milyen céllal számítottak a buddhisták számára az ezekre a kérdésekre adott válaszok? Ez a könyv a kora középkori Kínára összpontosítva a buddhista meditáció (csan) legkorábbi hagyományainak kultúrtörténetén keresztül veszi sorra ezeket a kérdéseket, mielőtt a nyolcadik században a csan (zen) iskola kialakult volna. Éles ellentétben azzal, ami a későbbi csan-iskolára jellemzővé vált, a korai kínai buddhisták a meditáció ősi buddhista gyakorlatát elsősorban úgy közelítették meg, mint a rejtélyes, de potenciálisan jelentőségteljes látomásos élmények világához való hozzáférés módját.

A Chan Before Chan című könyvében Eric Greene a meditációnak ezt a megközelítését eleveníti fel azzal, hogy a középkori kínai buddhisták hogyan értelmezték saját és mások látomásos tapasztalatait, valamint az általuk nekik tulajdonított tekintély természetét. Greene a hagiográfiára, a rituális kézikönyvekre, az anyagi kultúrára és számos, eddig ritkán tanulmányozott meditációs kézikönyvre támaszkodva, melyeket indiai forrásokból fordítottak kínaira, vagy a 400-as években Kínában írtak, azt állítja, hogy ebben a korszakban a meditáció és a meditáció elsajátítása először kapott valódi helyet a kínai buddhista társadalmi világban. A kora középkori kínai buddhisták az Indián és Közép-Ázsián átívelő szélesebb körű hagyományok örökösei úgy képzelték el a "csan"-t, mint olyasvalamit, ami a látnoki érzékenység különleges állapotát eredményezi.

A meditációból eredő konkrét látomásos élményeket olyan dolgokként értelmezték, amelyeket aztán egy képzett mester úgy értelmezhetett, mint amelyek a közvetítő tisztaságára vagy tisztátalanságára utalnak. A buddhista meditáció, noha elit diszciplína volt, amelyet maguk a kínai buddhistáknak csak kis része folytatott, a gyakorlatban és elméletben is konstitutívan beépült a jóslás és a "bűnbánat" (chanhui) kultikus világába, amely a középkori kínai vallási világ egészében oly fontos volt.