Olvasói vélemények
Összegzés:Brian Ward könyve, a Csak a lelkem válaszol: Rhythm and Blues, Black Consciousness, and Race Relations” című könyve a ritmus és blues zene és a faji tudatosság közötti kölcsönhatás tudományos vizsgálata Amerikában, amely a populáris zene kulturális jelentőségét hangsúlyozza az identitás és a társadalmi dinamika alakításában. A könyvet dicsérik a kutatás mélységéért és éleslátó elemzéséért, ugyanakkor elismerik komplexitását is.
Előnyök:A könyv jól kutatott, alapos, átgondolt és magával ragadó, így a könnyűzene és a faji kapcsolatok metszéspontjai iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen olvasmány. Kifinomult, bizonyítékokkal alátámasztott érvelést kínál, ami értékes tudományos forrássá teszi. A szerző, Brian Ward, széleskörű ismeretekkel rendelkezik mind a zene-, mind a polgárjogok történetéről, és szellemes írásai fokozzák az olvasás élményét.
Hátrányok:A könyv összetettsége kihívást jelenthet néhány olvasó számára, mivel nem könnyű olvasmány. Akik laza szórakozást vagy egy egyszerűbb beszámolót keresnek, azok számára ez a könyv sűrű és igényes tudományos megközelítésű lehet.
(6 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Just My Soul Responding: Rhythm and Blues, Black Consciousness, and Race Relations
Könyv tartalma:
A Just My Soul Responding az egyik leginnovatívabb és legambiciózusabb könyv, amely az amerikai polgárjogi és fekete hatalmi mozgalmakról jelent meg, és egyben komoly kihívást jelent a kortárs fekete és könnyűzene hagyományos történeteivel szemben. Brian Ward részletesen feltárja a Rhythm and Blues, a fekete öntudat és a faji kapcsolatok eddig elhanyagolt kapcsolatát az Egyesült Államokban a feketék szabadságáért és egyenlőségéért folytatott folyamatos küzdelem összefüggésében. Ahelyett, hogy a fekete zene világát egyszerűen a máshol dúló tömegharc tükörképének tekintené, Ward amellett érvel, hogy a Rhythm and Blues, valamint a hozzá kapcsolódó lemez- és műsorszóróipar a polgárjogokért, a faji identitásért és a feketék gazdasági szerepvállalásáért folytatott harcok döntő fontosságú nyilvános színterét képezte.
A páratlan levéltári kutatásokat és a kiterjedt szóbeli vallomásokat kombinálva Ward megvizsgálja az olyan művészek és vállalkozók hozzájárulását a szervezett fekete harchoz, mint Sam Cooke, Aretha Franklin, James Brown és Berry Gordy, elmagyarázva, hogy mit tettek a mozgalomért, és - ami ugyanilyen fontos - miért nem tettek többet ők és a legtöbb társuk. Eközben elemzi, hogy a különböző csoportok - az SCLC-től a Fekete Párducokig - milyen módon próbálták - igen vegyes eredménnyel - felhasználni a Rhythm and Bluest és a hírességek politikáját ügyük előmozdítására. Azt is megvizsgálja, hogy a fekete-orientált rádió milyen szerepet játszott a Rhythm and Blues és a mozgalom népszerűsítésében, és feltárja a zene szexuális politikája és a fekete szabadságharc fejlődése közötti bonyolult kapcsolatokat.
A második világháború óta Amerikában zajló legfontosabb zenei és összetett politikai események közül néhányat bemutató, gazdagon szerkesztett tanulmány megkérdőjelezi azt a hiedelmet, hogy a fekete zene fehér fogyasztása szükségszerűen segítette a faji előítéletek felszámolását. Ward valójában azzal érvel, hogy a Rhythm and Blues népszerűsége a fehér hallgatók körében néha csak megerősítette a faji sztereotípiákat, miközben megjegyzi, hogy a fekete művészek valójában hogyan manipulálták ezeket a sztereotípiákat, hogy növeljék a fehér közönségüket. Végül Ward bemutatja, hogy a zene hogyan tükrözte és befolyásolta a közösségről, a felhatalmazásról, az identitásról és a nemek közötti kapcsolatokról alkotott változó felfogást Amerikában a polgárjogi és a fekete hatalom korszakában.
