Családi értékek: A neoliberalizmus és az új szociális konzervativizmus között

Olvasói vélemények

A kritikák dicsérik Melinda Cooper „Családi értékek” című könyvét a neoliberalizmus, a neokonzervativizmus és a családi egység közötti összefüggések alapos elemzéséért, amely jól megalapozott történelmi felismerésekkel és lebilincselő elbeszéléssel szolgál. Az írás összetettsége azonban kihívást jelent a haladó tudományos háttérrel nem rendelkező olvasók számára, ami a hozzáférhetőséget illetően vegyes fogadtatáshoz vezetett.

⬤ Alapos elemzés és történelmi részletek
⬤ a neoliberalizmus és a családi értékek meggyőző összekapcsolása
⬤ széleskörűen kutatott
⬤ különböző nézőpontokat kínál meglehetősen
⬤ jelentős hozzájárulás a társadalmi és politikai dinamika megértéséhez
⬤ értékes módszertan, amely kiemeli a család szerepét a társadalomban.

⬤ Bonyolult és szövevényes írásmód, az általános olvasók számára potenciálisan olvashatatlan
⬤ túl sűrű lehet azok számára, akik nem rendelkeznek erős tudományos háttérrel a társadalomtudományok terén
⬤ egyes kritikák baloldali szemléletre utalnak, ami nem minden olvasó számára lehet vonzó.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Family Values: Between Neoliberalism and the New Social Conservatism

Könyv tartalma:

Miért volt a családi értékekről szóló diskurzus olyan kulcsfontosságú az 1980-as évek konzervatív és szabadpiaci forradalmában, és miért gyakorol továbbra is ilyen mély hatást az amerikai politikai életre? A szabadpiaci neoliberálisok miért kötöttek olyan gyakran közös nevezőre a szociális konzervatívokkal a család kérdésében, annak ellenére, hogy minden más kérdésben különböznek egymástól?

Ebben a könyvben Melinda Cooper megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a neoliberalizmus az atomizált individualizmust részesíti előnyben a családi szolidaritással szemben, és a szerződéses szabadságot az örökölt státusszal szemben. Az amerikai szegénytörvények történetébe merülve bemutatja, hogy a személyes felelősség liberális éthoszát mindig a családi felelősség szélesebb körű parancsa támasztotta alá, és hogy a rokoni kötelezettségekbe való befektetés hogyan segítette elő a szabadpiaci liberálisok és a szociális konzervatívok közötti munkakapcsolatot.

A neoliberalizmust úgy kell érvelése szerint értelmezni, mint a szegénytörvény hagyományának újjáélesztésére és kiterjesztésére irányuló erőfeszítést a háztartások eladósodásának mai nyelvén. Miközben a neoliberális politikai döntéshozók megszorításokat vezettek be az egészségügyi, oktatási és jóléti költségvetésekben, egyidejűleg a családot a huszadik századi jóléti állam nagyszabású alternatívájaként azonosították. És ahogy a deficitkiadások felelőssége az államról a háztartásokra hárult, a család magánadósság-kötelezettségeit a társadalmi-gazdasági rend alapjaként határozták meg. Különbségeik ellenére a neoliberálisok és a szociális konzervatívok egyetértettek abban, hogy a család kötelékeit ösztönözni kell - és a határon belül érvényesíteni - mint a piaci szabadság szükséges ellenpólusát.

A Clinton-féle jóléti reformtól az AIDS-járványig, az azonos neműek házasságától a diákhitel-válságig terjedő esettanulmányok sorában Cooper feltárja a neoliberális közgazdászok és jogelméleti szakemberek legfontosabb politikai hozzájárulásait. Érvelése szerint csak akkor tudunk értelmet adni korunk meghatározó politikai szövetségének, a szabadpiaci gazdaságtan és a szociális konzervativizmus közötti szövetségnek, ha a család kérdését visszahelyezzük a neoliberális projektben elfoglalt központi helyére.