Ellenforradalom: Tékozlás és megszorítás az államháztartásban

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Counterrevolution: Extravagance and Austerity in Public Finance

Könyv tartalma:

A megszorítások és az extravagancia jelenlegi kombinációjának alapos vizsgálata, amely a kormányzati kiadásokat és a központi bank monetáris politikáját jellemzi

Az 1970-es évek végén az államkincstárak és a központi bankok örökös önkorlátozásra tettek fogadalmat. A mai napig a költségvetési hatóságok a növekvő államadósság-terhek miatt aggódnak, míg a központi bankárok a kezüket tördelik a bérek emelkedésének legkisebb jelére. Amint a koronavírus okozta kiadások rövid kegyelmi ideje világossá tette, a kormányzati megszorításoktól való eltérést nem tűrik el megfelelő vezeklés nélkül.

Mégis félreértjük a neoliberális államháztartás hatókörét, ha azt feltételezzük, hogy a megszorítások jelentik az egyetlen keretet. Az állami költségvetések közvetlen igénybevételének zéróösszegű játékán túl a közvetett kormányzati kiadásoknak egy olyan területe húzódik meg, amely elkerül a szabad szemlélődés elől. A tőkenyereséget többszörösen támogatja egy olyan adórendszer, amely a legnagyobb jutalmakat a pénzügyi eszközök tulajdonosainak tartja fenn. És minden gőgös aszketizmusa ellenére a Federal Reserve ügyesen elősegíti az eszközértékek inflációját, miközben kíméletlenül lenyomja a béreket. A neoliberalizmus éppoly extravagáns, mint amilyen szigorú, és ezt a paradoxont meg kell értenünk, ha meg akarjuk kérdőjelezni alapvető működési módját.

Melinda Cooper megvizsgálja azokat a főbb gondolkodási irányzatokat, amelyek a neoliberális közgondolkodást alakították ki az államháztartás körül. Különösen a virginiai iskola nyilvános választáselméletére és a kínálati oldali közgazdaságtanra összpontosítva mutatja be, hogy ezek az áramlatok hogyan adtak különböző, de végső soron egymást kiegészítő válaszokat az 1970-es évek kapitalista válságára. A konzervatív déli demokrata hagyományban gyökerező szellemi gyökerei révén a virginiai iskola közválasztási elmélete a költségvetési egyensúly szigorú doktrínáját képviselte. A kínálati oldali mozgalom ezzel szemben a kiadások visszafogása nélküli adócsökkentést és a bűnösség nélküli adósságkibocsátást támogatta, a megszorítások látszólagos elutasításaként. Minden különbségük ellenére a két iskola közeledett egymáshoz abban, hogy az állami kiadások újraelosztó célú felhasználását vissza kell szorítani. Együttesen olyan ellenforradalmat indítottak el az államháztartásban, amely elmélyítette a gazdagok és szegények közötti szakadékot, és újjáélesztette a dinasztikus vagyonok vagyonát.

Bármilyen messzemenő is volt a neoliberális ellenforradalom, Cooper mégis a meg nem valósult lehetőségek kontrafaktuális történetét azonosítja az 1970-es évek kapitalista válságában. Végezetül a forradalom fogalmának újragondolására hív fel bennünket, és felteszi a kérdést: lehetséges-e az extravagancia egy másik politikája?