Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv I. Valentinianus és Valens római császárok részletes katonai életrajzát tartalmazza, feltárva a Nyugatrómai Birodalom hanyatlását és olyan jelentős eseményeket, mint az adrianopoli csata. Bár a könyv lebilincselő és jól kutatott, a szerkezet és az elbeszélői megközelítés vegyes visszajelzéseket kap.
Előnyök:⬤ Jól megírt és lebilincselő, a római történelem egy zavaros korszakát tisztázza
⬤ jól kutatott, számos térképpel és illusztrációval
⬤ katonai és nem katonai eseményekkel egyaránt foglalkozik
⬤ érdekes meglátásokat és hipotetikus megközelítéseket kínál a történelmi eseményekhez
⬤ általános olvasók és tudósok számára egyaránt élvezetes.
Hátrányok:⬤ Az annalisztikus szerkezet töredezett elbeszélésmódhoz vezet, ami ismétléseket okoz és megtöri a folytonosságot
⬤ úgy érezheti, mintha korábbi művek összeállítása lenne
⬤ egyes olvasók számára frusztrálóak a spekulatív elemek
⬤ a szerzőt nem tartják a legjobbnak a korábbi művekhez képest.
(16 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Imperial Brothers: Valentinian, Valens and the Disaster at Adrianople
Könyv tartalma:
Ian Hughes késő római életrajzainak legújabb darabja a császártestvérek, Valentinianus és Valens pályafutását dolgozza fel. Valentianust Kr.
u. 364-ben választották és hirdették ki császárrá, amikor a birodalom még mindig Julianus apostol katasztrofális vereségét és csatában bekövetkezett halálát (363), valamint meggyilkolt utódjának, Joviánusnak rövid uralkodását (364) követően vergődött. A birodalom meggyengült és sebezhető volt a győztes keleti Perzsiával és a Rajna és a Duna mentén élő opportunista germán törzsekkel szemben, nem is beszélve a belső trónbitorlókról és lázadásokról, így nem volt irigylésre méltó helyzetben.
Valentianus úgy döntött, hogy a felelősséget meg kell osztani (nem először és nem is utoljára), és testvérét nevezte ki társcsászárnak, aki a birodalom keleti felét irányította. Valentinianus stabilizálta a nyugati birodalmat, leverte a lázadást Észak-Afrikában, legyőzte a Britanniát 367-ben megtámadó "barbár összeesküvést", és sikeres háborúkat folytatott a germán alemannok, kvádok és szászok ellen; a történelem erős és sikeres császárként emlékezik rá.
Valensnek viszont kevésbé ment jól, és leginkább a gótokkal való (rossz) bánásmódjáról emlékeznek meg, akik a birodalom határain belül kerestek menedéket a nyugatra vonuló hunok elől. Valens rosszul kezelte ezt a helyzetet, ami 378-ban az adrianopoli csatához vezetett, ahol megölték, és Róma hosszú történelmének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amelyet gyakran a nyugatrómai birodalom "végének kezdetének" tekintenek.
Ian Hughes a két férfi pályafutásának együttes nyomon követésével összehasonlítja eredményeiket, és elemzi, hogy mennyiben érdemlik meg a történelem által rájuk hagyományozott ellentétes hírnevet.
