Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv részletesen bemutatja I. Valentinianus és Valens késő római császárok uralkodását, betekintést nyújt katonai hadjárataikba és a kor politikai dinamikájába. Bár a könyvet dicsérik a lebilincselő írásmódja és alapos kutatása miatt, kritikák érik a szerkezetét és a spekulatív érvelésre való hagyatkozását.
Előnyök:A jól megírt és lebilincselő, alaposan kutatott és jól illusztrált könyv a tudósok és az érdeklődő laikus olvasók számára egyaránt hozzáférhetővé teszi. Értékes betekintést nyújt a késő római történelembe, különösen Valentinianus és Valens hadjárataiba, és érthető módon mutatja be az összetett történelmi eseményeket.
Hátrányok:Az annalisztikus szerkezet, amely a birodalom mindkét felében évről évre tárgyalja az eseményeket, zavart és összefüggéstelen elbeszélést eredményezhet. Egyes kritikák az eredetiség hiányát és a spekulációkra való túlzott támaszkodást említik, ami csökkenti a történelmi szigort. Emellett, bár a császárok párhuzamos kezelése merész, a kivitelezés nem mindig talál jó visszhangra az olvasók körében.
(16 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Imperial Brothers: Valentinian, Valens and the Disaster at Adrianople
Könyv tartalma:
Ian Hughes késő római életrajzainak legújabb darabja a császártestvérek, Valentinianus és Valens pályafutását dolgozza fel. Valentianust Kr.
u. 364-ben választották és hirdették ki császárrá, amikor a birodalom még mindig Julianus apostol katasztrofális vereségét és csatában bekövetkezett halálát (363), valamint meggyilkolt utódjának, Joviánusnak rövid uralkodását (364) követően vergődött. A birodalom meggyengült és sebezhető volt a győztes Perzsiával szemben keleten és az opportunista germán törzsekkel szemben a Rajna és a Duna mentén, nem is beszélve a belső trónbitorlókról és lázadásokról, így nem volt irigylésre méltó helyzetben.
Valentianus úgy döntött, hogy a felelősséget meg kell osztani (nem először és nem is utoljára), és testvérét nevezte ki társcsászárnak, aki a birodalom keleti felét irányította. Valentinianus a továbbiakban stabilizálta a nyugati birodalmat, leverte a lázadást Észak-Afrikában, legyőzte a Britanniát 367-ben megtámadó "barbár összeesküvést", és sikeres háborúkat folytatott a germán alemannok, kvádok és szászok ellen; a történelem erős és sikeres császárként emlékezik rá.
Valensnek viszont kevésbé ment jól, és leginkább a gótokkal való (rossz) bánásmódjáról emlékeznek meg, akik a birodalom határain belül kerestek menedéket a nyugatra vonuló hunok elől. Valens rosszul kezelte ezt a helyzetet, ami 378-ban az adrianopoli csatához vezetett, ahol megölték, és Róma hosszú történelmének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amelyet gyakran a "vég kezdetének" tekintenek a nyugatrómai birodalom számára.
Ian Hughes a két férfi pályafutásának együttes nyomon követésével összehasonlítja eredményeiket, és elemzi, hogy mennyiben érdemlik meg a történelem által rájuk hagyományozott ellentétes hírnevet.
