Quiet Sheba: Volume II
Az apály és dagály az egyik legerősebb és objektív, -valóságos- konstrukció, amely segít helyben tartani az életünket, ma is ugyanolyan biztosan, mint valaha, a kétségbeesés, a sötétség, a világosabb terekbe való sodródás a leggyakrabban a legnagyobb siránkozás időszakának első, második szakaszában. Az idő és a közbeeső tényezők azonban sokat enyhítettek az általam érzékelt és keservesen elsírt veszteségen. Az évszakok, akárcsak a II. kötet, megtartják ritmusukat, hasonlóan - az élet mindennapi rutinjaihoz, így likeo módon a szókincs és a témák az elsőhöz hasonlóak, de lassan haladnak kifelé, a fény, a dicséret és az elismerés felé. Az emlékezés, lágyan-gyengéden hömpölygő, ha néha fájdalmasan is, lassan inkább horgonnyá vált, mint teherré, és betegségem természete lehetővé tette, hogy a barátok könnyebben támogassanak. Az órák, napok és éjszakák még mindig csendben, ha ritkábban is, de feldolgoztak, elkalandoztak, vártak és gyászoltak.
A szépség maradt az állandó gyógyító választásom, ahogyan mindig is a meditációk, a legmélyebb, legmegvalósítóbb útjainkon keresztül - az út a hegycsúcs, lépésről lépésre.
Ez egy olyan élményt ad, amely nem fordul elő, vagy minden, a legtöbb alkalommal, megfigyelő. És így a rózsa: II. kötet a tartás feljegyzése, hogy elveszett, miközben elérte, kétségbeesetten, -vissza - oda, ahol -egykor voltam, - ironikusan sétálok bele minden nap. Az egész folyamat folytatódik, egy napi önmegvalósítás, hogy -hatvanas évekbeli- kifejezéssel öltözzek. Ennek az időszaknak a szavai a gyászt írják le, reménykedve, miközben nem, tudatosan, hasznot húzok belőle.
A veszteségbe hálaadással, és a bizonyosság némi sugallata kezdett belépni, ha nem is az én akaratomból. A szemantika lehetővé teszi az érzelmek életét, és a Csendes Sába II. kötete ennek a szép, ha fűrészes ennek a -igaz, -igaz- jelenségnek a kialakulását mutatja be. Az apály és dagály az egyik legerősebb és objektív, -valódi, -konstrukciót alkotják, amelyek segítenek életünket a helyén tartani, ma is, ugyanolyan biztosan, mint valaha, a kétségbeesés, a sötétség, a világosabb terekbe való sodródás a leggyakrabban az első, a második részbe a legnagyobb siránkozások időszakában az én tarisznyám. Az idő és a közbeeső tényezők azonban sokat enyhítettek az általam érzékelt és keservesen elsírt veszteségen. Az évszakok, akárcsak a II. kötet, megtartják ritmusukat, hasonlóan - az élet mindennapi rutinjaihoz, így likeo módon a szókincs és a témák az elsőhöz hasonlóak, de lassan haladnak kifelé, a fény, a dicséret és az elismerés felé. Az emlékezés, lágyan-gyengéden hömpölygő, ha néha fájdalmasan is, lassan inkább horgonnyá vált, mint teherré, és betegségem természete lehetővé tette, hogy a barátok könnyebben támogassanak. Az órák, napok és éjszakák még mindig csendben, ha ritkábban is, de feldolgoztak, vándoroltak, vártak és gyászoltak.
A szépség maradt az én állandó gyógyító választásom, ahogyan mindig is a meditációk, a legmélyebb, legmegvalósítóbb útjainkon keresztül - az út a hegycsúcs, lépésről lépésre.
Ez egy olyan élményt ad, amely nem például a bekövetkező, vagy minden, legtöbbször, megfigyelő. És így a rózsa: II. kötet a tartás feljegyzése, hogy elveszett, miközben elérte, kétségbeesetten, -vissza - oda, ahol -egykor voltam, - ironikusan sétálok bele minden nap. Az egész folyamat folytatódik, egy napi önmegvalósítás, hogy -hatvanas évekbeli- kifejezéssel öltözzek. Ennek az időszaknak a szavai a gyászt írják le, reménykedve, miközben nem, tudatosan, hasznot húzok belőle.
A veszteségbe az érkező hálával, és a bizonyosság némi sugallata kezdett belépni, ha ez nem az én választásom. A szemantika lehetővé teszi az érzelmek életét, és a Csendes Sába II. kötete ennek a szép, ha fűrészes ennek a -igaz, -igaz- jelenségnek a kialakulását mutatja be.
