D. E. Hoste: Hoste: Egy herceg Istennel

Olvasói vélemények

A könyv részletes életrajzot nyújt D. E. Hoste-ról, a kínai belföldi misszió egyik jelentős személyiségéről, aki Hudson Taylor utódja volt. Kiemeli az imádság iránti mély elkötelezettségét, vezetői kvalitásait és a szolgálatban tanúsított önmegtagadását, bár néhány olvasó úgy találta, hogy az elbeszélésből hiányzik a sodró lendület.

A könyv inspiráló áttekintést nyújt Hoste életéről és a missziókhoz való hozzájárulásáról, különösen a vezetői stílusáról és az ima fontosságáról. Tartalmaz személyes leveleket és írásokat, amelyek betekintést engednek Hoste jellemébe és gondolataiba.

Néhány olvasó úgy találta, hogy az elbeszélés zavaros és nem volt eléggé tempós, ami a vártnál kevésbé lebilincselővé tette.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

D. E. Hoste: A Prince with God

Könyv tartalma:

D. E.

Hoste egyike volt a "Cambridge-i heteseknek", akik 1885-ben misszionáriusként mentek Kínába. 1900-ban Hudson Taylort követte a ma OMF-ként ismert Kínai Belföldi Misszió főigazgatójaként. Azért választották meg a misszió vezetőjének, mert a szeretet, az alázat és az önfegyelem szellemében szolgálta a kínai népet és missziótársait.

Emellett mélyen imádkozó ember volt. Hitt abban, mint előtte Hudson Taylor, hogy "az embereket Isten által, egyedül imával lehet megmozdítani".

"A türelmes, kitartó ima" - írta Hoste úr - "sokkal életbevágóbb és gyakorlatiasabb szerepet játszik a misszió munkájának fejlődésében, mint azt a legtöbb embernek fogalma sincs róla". Mintaidézetek a könyvből: Mennyire fontos, hogy úgy járjunk Istennel, hogy az érzékek gyakorlottak legyenek a jó és a rossz megkülönböztetésére, és így megóvjuk magunkat azoktól a csábításoktól, amelyek letérítenének bennünket az isteni akarat útjáról.

Isten minden gyermeke mindig emlékezzen arra, aki a kereszten minket helyezett előtérbe, és most azért könyörög, hogy mi is ugyanezt tegyük érte, akár eszközeinkkel, akár időnkkel, akár erőnkkel, akár életünk egész rendelkezésével kapcsolatban Közhely azt mondani, hogy az imádság és a titkos áhítat fontos: túl gyakran azonban gyakorlatilag ellentmondunk a szavaknak, amikor hozzátesszük, hogy lehetetlen időt találni rájuk.