Értékelés:
Harris Douglas Haigról szóló könyvének kritikái vegyes képet mutatnak a könyv történelmi elemzésként való hatékonyságáról. Miközben a szerző részletes és kritikus képet nyújt Haig I. világháborúban betöltött szerepéről, egyes olvasók száraznak és kissé hozzáférhetetlennek találják az elbeszélést. A könyvvel kapcsolatos kritikák továbbá rámutatnak a francia és német források nézőpontjának hiányára, és a szerző Haigról alkotott nézetei néha elfogultnak tűnhetnek.
Előnyök:⬤ Részletes és kiegyensúlyozott elemzést nyújt Douglas Haig erősségeiről és gyengeségeiről.
⬤ Elismeri Haig összetett természetét, beleértve hozzájárulásait és kudarcait.
⬤ Éleslátó kritikákat fogalmaz meg Haig döntéshozatali eljárásairól és parancsnoki stílusáról.
⬤ Jól megalapozott, térképekkel és fényképekkel alátámasztott, világos katonai műveleti leírásokkal.
⬤ A Society for Military History Book Awarddal ismerték el a minőségéért.
⬤ Az elbeszélést száraznak és nehezen olvashatónak írják le, különösen a nem akadémikus közönség számára.
⬤ Hiányzik a francia és német nézőpontok beépítése, ami egyes kritikusok szerint gyengíti az elemzést.
⬤ Néhány olvasó elfogultságot érzékel Harris Haig kritikájában, különösen a politikai kérdéseket illetően.
⬤ A Haig katonai parancsnokságára való összpontosítás átfogó életrajz nélkül aggályokat vet fel az értékelés objektivitásával kapcsolatban.
(10 olvasói vélemény alapján)
Douglas Haig and the First World War
1915 decemberétől az 1918. novemberi fegyverszünetig Sir Douglas Haig volt a főparancsnoka a legnagyobb hadseregnek, amelyet országa valaha hadrendbe állított.
Egyszerre ábrázolták hozzá nem értő „mészárosként és bakfisként” és tisztán látó, rendíthetetlen „a győzelem építészeként”. J. P.
Harris azonban ebben a tekintélyes beszámolóban eloszlatja ezeket a sztereotípiákat. Haig elkötelezett katonai szakember volt, mégis nehezen tudott alkalmazkodni a nyugati front példátlan körülményeihez.
A csaták és a tágabb értelemben vett stratégiai helyzetek „olvasásának” képessége gyakran gyenge volt, és nagy felelősség terheli őt az 1915-17-es brit veszteségekért, amelyek az elért eredményekhez képest túlzottak voltak. A végső győzelembe vetett hite 1917 végére olyannyira megrendült, hogy kompromisszumos békét szorgalmazott.
Miután azonban túlélte az 1918-as tavaszi német offenzívákat, fontos szerepet játszott abban a hadjáratban, amely végül megtörte a német hadsereget.
