Egy második világháborús gyermek ír: Egy összehasonlíthatatlan igazság.

Olvasói vélemények

A könyv egy inspiráló memoár, amely részletesen bemutatja a szerző küzdelmeit és diadalmait fiatal nőként a Fülöp-szigeteki háborús időkben. Élénk és szívmelengető elbeszélést nyújt a kitartásról, és éleslátó perspektívát nyújt a háború pusztító hatásairól.

Könnyen olvasható, szívmelengető, élénk leírások, a kitartás és a bátorság inspiráló témái, magával ragadó történetmesélés, izgalmas és lebilincselő beszámolók a háborús élményekről, egyedülálló nézőpont a második világháborúról egy fiatal Fülöp-szigeteki lány szemszögéből.

Egyes részeket jobban meg lehetne szerkeszteni a jobb olvasás érdekében; néhány olvasó úgy érezte, hogy bizonyos részek túlságosan is átugrálnak.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Child of World War II Writes: LOVE IS TIMELESS IN WAR AND IN PEACE: A Truth Beyond Compare

Könyv tartalma:

A könyv a második világháborút meséli el, amikor a japán hadsereg 1941. december 8-án elfoglalta a Fülöp-szigeteken, Észak-Luzonban található Baguiót. A szőnyegbombázás bekerült a lakosság szótárába.

A filippínók abban reménykedtek, hogy megkímélik őket. Őrposztokat állítottak fel, amelyeket teljesen felfegyverzett katonák vigyáztak. Minden civil, aki elhaladt az őrök mellett, megállt, hogy engedelmeskedjen a meghajlás aktusának: nem csak egy egyszerű biccentés. A katonák meghajlást mutattak be.

Senki sem távozott, amíg az őrszem nem mutatta, hogy "tovább".

Az őrök testületi büntetéssel sújtották azokat, akik nem hajtották végre az előírt mély, mély meghajlást. "Apám korai áldozat volt. Szokásos kabátjába/nyakkendőjébe öltözve meghajolt, amit az őrszem messze az átlag alattinak tartott. Egy nagy bottal megverte a papát.

Levetkőztette a ruháját, és egy már megtelt szemetesbe dobta. A bámészkodók meghatódtak. Gyerekként engem elzavartak. A legszánalmasabb állapotban, ahogy Papát láttam, azt suttogta, hogy be kellene iratkoznom az egyetlen japán nyelviskolába. Így is tettem. Korán beiratkozóként a tanár nem beszélt velünk angolul. Először felvételi és pénzügyi alkalmassági vizsgálatot végeztek rajtunk. Valahányszor elhaladtam az őrök előtt, az ő nyelvükön köszöntem nekik.

Lelöktek, és az ő nyelvükön válaszoltak. Az őrök bátran elkobozhatták a járókelőktől az ékszereket: órákat, fülbevalókat, nyakláncokat, mindenféle ékszeres dísztárgyat. Anyám a nyakörvén hordott mellórát szokta viselni, amit az őrszem figyelmeztetés nélkül megragadott. A gallér elszakadt. Mama hazatért. Könnyek szegélyezték az arcát. Zokogva emlékezett arra, hogy az óra, mintha a keresztanyja lett volna, amikor megkapta a tanári pályára való alkalmasságát igazoló oklevelet.".