Ember vagyok: Emlékirat a gyászról, az identitásról és a reményről

Olvasói vélemények

Pierce Taylor Hibbs „Ember vagyok” című memoárja a gyász, az identitás és a remény mélyen személyes felfedezése. Az édesapja elvesztéséről szóló elgondolkodtató elbeszélésén keresztül Hibbs arra hívja az olvasókat, hogy szembesüljenek saját veszteséggel kapcsolatos tapasztalataikkal, miközben erőteljes emlékeztetőt nyújt a hitről és a gyógyulásról. Gyönyörű prózája és költői stílusa erős érzelmeket idéz elő, és megkönnyíti az önvizsgálat utazását, így a könyv megrendítő olvasmány mindazok számára, akik gyásszal küzdenek.

A könyv gyönyörűen megírt, költői nyelvezetű, hatásosan megragadja a gyász és a remény lényegét. Arra ösztönzi az olvasókat, hogy elgondolkodjanak saját veszteséggel kapcsolatos tapasztalataikon. Számos kritika kiemeli a szerző sebezhetőségét és hitelességét, ami átélhetővé és vigasztalóvá teszi a könyvet. A mulandóság, a korlátozottság, a perspektíva és a remény témái mélyen rezonálnak, spirituális betekintést és bátorítást nyújtva a nehéz időkben.

Néhány olvasó túlságosan érzelmileg intenzívnek vagy nyersnek találhatja a témát, különösen akkor, ha jelenleg saját gyászával küzd. Az elbeszélés mélyen személyes jellege egyesek számára tolakodónak tűnhet. Emellett az elmélkedő stílus nem minden olvasónak tetszhet, különösen azoknak nem, akik egyszerűbb prózára vágynak.

(11 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

I Am a Human: A Memoir on Grief, Identity, and Hope

Könyv tartalma:

Egy szülő elvesztése sokat elárulhat arról, hogy ki is vagy. Pierce Taylor Hibbs (a Struck Down but Not Destroyed és a Finding Hope in Hard Things szerzője) díjnyertes keresztény szerző tömör és megragadó memoárja, melyben lelki útjának krónikáját mutatja be, melyet édesapja fiatal korában történt elvesztése során tett.

A prózát, a művészetet és az intimitást ötvöző elbeszélésben négy dolgot mutat be, amit a gyász tanított meg neki az emberi létről: a mulandóság (a tény, hogy minden dolog elmúlik), a korlátozottság (képtelenségünk, hogy mindent irányítsunk, beleértve a halálunkat is), a perspektíva (egyedi helyünk a világban) és a remény (a vágyakozásunk többre, mint amit látunk). A memoár ezeket a szavakat apja halálával kapcsolatban dolgozza fel, mély lelki megfigyeléseket vonva le, amelyek arra szolgálnak, hogy emlékeztessék az olvasót arra, hogy ki is ő maga.

Hibbs egy egyetemes élményt vesz elő, és kézzelfoghatóvá teszi az olvasók számára anélkül, hogy a saját életükre vonatkozó relevanciáját elvenné. Ezeket a szavakat érezniés megtapasztalni kell, nem csupán olvasni.