Memory in German Romanticism: Imagination, Image, Reception
Az emlékezet a német romantikában az emlékezetet a romantikus korszak német művészetének és irodalmának termelésében és befogadásában központi elemként kezeli. A szerzők az emlékezet művészi kifejezését a képzelet, a kép és a befogadás kategóriái szerint vizsgálják.
A romantikus irodalmi esztétika a szubjektív képzeletet a művészeti alkotás szempontjából elsődleges fontosságúvá emeli. Túlmutat a tizennyolcadik századi felvilágosodás két vezető intellektuális képességének, az észnek és az objektivitásnak a megkérdőjelezésén, és ehelyett a szubjektív invenciót emeli az emlékezet és a képzelet formálására és fenntartására. Az emlékezet és a képzelet - mindkettő agyi funkció - ugyanis arra törekszik, hogy a saját tapasztalatok elemeit, amelyek vagy a múltra (emlékezet), vagy a jövőre (képzelet) irányulnak, koherens módon, elbeszéléssé állítsa össze.
Az emlékekhez hasonlóan a képek is képesek érzelmi reakciókat kiváltani. Ezek a reakciók tovább élnek az időben, a művész és munkája térbeli és időbeli befogadásának részévé válnak.
Míg a képzelet emlékeket teremt, a képek pedig emlékeket váltanak ki és rögzítenek, a befogadás időbeli-térbeli kontextust teremt a művészet számára, megszervezi és "emlékezetessé" teszi azt, jóban és rosszban egyaránt. Így ez a kötet a képzelet, a képek és a befogadás kategóriáin keresztül a német romantikus emlékezet jelenségét különböző nézőpontokból és új kontextusokban vizsgálja.
