Everybody's Vague's Vaguely Familiar

Olvasói vélemények

Jack Powers „Everybody's Vaguely's Vagueely Familiar” című könyvét az élettapasztalatok versek segítségével történő intim és átélhető ábrázolásáért dicsérik, amely erős érzelmi reakciókat vált ki az olvasókból. Sokan kiemelik a humorát, a meghatóságát és az olyan témákba való betekintését, mint az öregedés, a szerelem és a veszteség.

Magával ragadó és átélhető próza, mély érzelmeket vált ki, humorral átszőtt megrendítő pillanatok, nosztalgikus pillantást nyújt a gyermekkorra, alkalmas a költészetben járatlanok számára, élénk képi világ és átgondolt történetmesélés.

Egyes olvasók egyes témákat túlságosan elgondolkodtatónak vagy komornak találhatnak, és a könyv nem biztos, hogy a költészetet nem kedvelőkkel is meg fog szólalni.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Everybody's Vaguely Familiar

Könyv tartalma:

Jack Powers ráhangolódott az élet és a nyelvi fordulatokra - a sértésekből szeretetre utaló szavak, a családok problémáinak meghatározása, a vakmerőség módozatainak nagy gondossággal való kezelése..... Debütáló gyűjteményének eleje felé közeledve a masszív szívinfarktust dicséri, előnyben részesítve azt a fogyatkozó betegséggel és a demenciával szemben, amely elvitte az idősebbeket. De ahogy a halandóság lebeg, ő cikázik, próbára teszi az eszét és előcsalogatja a jó történeteket szerencsés közelharcokról, játéknagymamákról, káromkodó csecsemőkről és egy fanyar anyáról.... Hamarosan a gyors elmúlás ellen van - "és az ég tele tűnt/ válaszokkal, némelyikük nyilakként száguldott/ a jövőbe". --Amy Holman.

Amy Holman szavaiban Jack Powers Everybody's Vaguely Familiar esszenciáját találjuk. Az ő "élet- és nyelvi fordulatai", olyanok, mint a kódok fordulatai egy dns-szálban. Megismétlik, amennyire csak lehetséges, mindazt, ami közös bennünk, és azt is, ami megkülönböztet minket. Miért, kérdezi ez a gyűjtemény, miért tűnik mindenki homályosan ismerősnek? Hogyan viszonyulunk egymáshoz gyerekként, felnőttként, idősként? Kinek a nézőpontja a legmeggyőzőbb - és miért? Mennyire megismételhetőek/megbízhatóak azok a szimbólumok, amelyekkel azt kódoljuk, hogy "én vagyok a legmenőbb" vagy "sem az élet, sem a halál nem ijeszthet meg"?

Powers versei együttesen az élet teljes ívét írják le. A "Carry/Miscarry" című versben "egy még nem létező, vékony erezetű karokkal, lábakkal és fejjel rendelkező lény" elvesztését gyászoljuk, a "Do Not Resuscitate" című versben pedig arra emlékeztet, hogy bár "az idősek a legmagasabb pontszámot érik el a boldogságfelméréseken", lehet, hogy "csak azok, akik fel tudják venni a telefont". Az "In Praise of Heart Attacks" átváltozik "In Fear of Heart Attacks"-be, igen, de egyik sem a végső szó. Az élet és a nyelv a kérdések kettős spiráljává csavarodik, amelyet Powers személye kibogoz és újra összegabalyodik. A "Smokin' A Real Cool Brank"-ben a cigarettával kapcsolatos történetét követi nyomon 10 éves korától 29 éves koráig, egyensúlyozva a dohány örömei és veszélyei között; a "The God of Stupidity"-ben pedig a tinédzserkori örömtúrák őrült szabadságát éljük át - bár ez a vers és a többi is utal valami potenciálisan rombolóra ebben a szabadságban.

A versek mintegy negyede az időskori demenciával foglalkozik, bár általában bőséges adag szeretetteljes és tiszteletteljes szeszélyességgel. Vegyük például ezeket a sorokat a "Nem tudott emlékezni" című versből. "Nem tudott emlékezni/ miért kelt fel, miért jött fel az emeletre/... De aztán már úgysem számított,/ mit keresett amúgy is, / azt találta. Mint ez a paisley-motívumos/ délutáni fénysugár, amely a poros ablaküvegen keresztül hajlott/ át; egy sárga reflektor,/ mint annak a harmincas évekbeli festőnek a híres/ magányos férfiakról az éjszakai megvilágítású vendéglőben.".

A Mindenki homályosan ismerős végül is egy örömteli gyűjtemény. Jack Powers hangja teljesen emberi.