Földi gyász: Az utazás az ökológiai veszteségbe és azon keresztül

Olvasói vélemények

A könyvet dicsérik a gyász és a Földdel való kapcsolat mély meglátásaiért, amelyek egyszerre nyújtanak megerősítést és útmutatást a környezeti küzdelmek közepette. Az olvasók mélyen megindítónak találják a jelenlegi ökológiai válság feltárását, hangsúlyozva a gyász elismerésének és kifejezésének fontosságát, mint a remény és a mélyebb emberi kapcsolat felé vezető utat.

Az olvasók elismerően nyilatkoznak a könyv mély és megindító tartalmáról, ékesszóló írásmódjáról, valamint a szerző spirituális és intellektuális meglátásairól a környezeti kérdésekben. Sokan úgy érzik, hogy a könyv megerősíti a gyász és a reménytelenség érzéseit, miközben támogató perspektívát kínál ezen érzelmek kezeléséhez.

Néhány olvasó megjegyezte, hogy a könyv elkeserítő bizonyítékokat tartalmaz a környezeti károkról, amelyeket nehéz lehet megemészteni, ami elriaszthatja azokat, akik tisztán optimista megoldásokat keresnek. Emellett a súlyos témák nem biztos, hogy mindenkihez eljutnak, különösen azokhoz, akik könnyedebb vagy egyszerűbb környezetvédelmi olvasmányokat keresnek.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Earth Grief: The Journey Into and Through Ecological Loss

Könyv tartalma:

*2023 Nautilus Book Award Gold Medal Winner: Death/Dying Grief & Loss (Small Press)

Naponta jelennek meg hírek bolygónk ökológiai állapotáról, és a hírek nem jók. Az ökológiai rendszerek szörnyű veszélyben vannak, fajok milliós nagyságrendben pusztulnak, és a globális felmelegedés egyre súlyosbodik. Egyre több ember érzi ennek hatását, érzi valamilyen formában azt, amit klímagyásznak, ökológiai veszteségnek vagy néha még szolasztalgiának is neveznek. Fajunk a nehéz és mély gyász időszakába lép. Ahogy Leslie Head környezetvédő mondta: "A gyász lesz a kísérőnk ezen az úton - ez nem olyasmi, amivel megbirkózhatunk és továbbléphetünk". Ez még sokáig velünk lesz.

Stephen Harrod Buhner elviszi az olvasót egy utazásra a gyászba és azon keresztül oda, ami a másik oldalon vár, egy olyan helyre, amelyet Viktor Frankl, Jacques Cousteau, Vaclav Havel, Elizabeth Kubler-Ross és még sokan mások találtak meg. Ez az a hely, ahol az ember elkötelezett tanúvá válik, élénken szemlélve a bekövetkező veszteségeket és a gyászt, amelyet érez, de nem győz le. Aztán beutazik a bűntudat és a szégyen közös érzéseibe és azokon keresztül (érzések, amelyeket oly sokakra kenünk, de valójában csak nagyon keveseké), amelyek az ökológiai pusztulásból fakadnak. Innen Stephen mélyen belemerül abba, ami akkor történik, amikor meghalnak azok, akiket szeretünk, amikor elvesznek a bolygó tájai, erdei, mezői és folyói, amelyek legmélyebb énünkbe vésődtek, amikor mi magunk is kénytelenek vagyunk a halál, a veszteség és a mély gyász területére utazni.

Stephen mindvégig támaszkodik az Elizabeth Kubler Ross-szal és másokkal folytatott tanulmányaira, akik haldoklókkal dolgoztak, pszichoterapeutaként eltöltött éveire, a krónikus betegekkel végzett kiterjedt munkájára, valamint a növényekkel, a vadon élő ökoszisztémákkal és ezzel az élő bolygóval, amely az otthonunk, való mély elmélyülésre és kapcsolatra. Az utazás végén nem a hamis remény optimizmusa (ahogy Greta Thunberg nevezi), hanem egy mélyebb és reálisabb remény, amely szorosan összefonódik a gravitációval és a veszteségen át vezető úttal. Ez a szívnek a gyász és a zöld világba vetett mély hit integrálásából születik, ebbe a bolygóba, amelyből kikerültünk, és a minden tavasszal új életbe vetett hitből.

Stephen könyve azzal a kitűnő prózai stílussal, bensőségességgel, mély belátással és elkötelezett történetmeséléssel íródott, amelyről ismert. Aki elolvassa, senki sem marad meghatódva, és soha többé nem fogja úgy érezni, hogy egyedül van a gyászban, amit az otthonunkkal történtek miatt érez.