Hex & Howl

Könyv tartalma:

Költészet. Neked és nekem azt mondták, hogy nyeljük le / elátkozott üvöltésünket, utasítsuk vissza a hüllőt // és az emlőst, hacsak nem szelíd, / tudod, tehénszemű, kerekded, / simogatásra vágyó. A feminista hang erőteljes megidézése, a HEX & HOWL egyszerre alkalmazza és felforgatja a textualitást és a hagyományt, elemezve és cáfolva a női testek korábbi maszkulinista kezelését. A gyűjtemény versei többszólamúságot kovácsolnak, némelyikük a szonett paramétereiben leli örömét, mások új költői architektúrákat terveznek a kentaurok és önarcképek kettős és többszörös hangzásán keresztül.

Most megtagadjuk; most // lángolunk a celluloidsötétben. A HEX & HOWL a kollaboratív írás a maga leginnovatívabb, legjátékosabb és legerőteljesebb formájában. Muench és White lehetővé teszi egy kimérai konstrukció létrehozását, egy harmadik testű verset, amely nyelvi játékba bocsátkozik, hogy felrobbantsa a szubjektivitás fogalmait, ahogy az én, a te és a mi elmozdul, és a lapon túli cselekvőképességgel és lehetőséggel csillog.

Mint hősnők a poklot, Simone Muench és Jackie White rock és tekercs ezekben a sziporkázó kollaboratív szonettekben és portrékban, feltámasztják a lányokat, akiket a nőgyűlölő brutalitás erdejében és kertjében temettek el, és a romlást az értelem és a hang zseniális szekvenciáin keresztül törik meg. Tűt és ásót, szikét és kalapácsot forgatva, Muench és White "aurórává változtatják a hamuvá hamvadt órákat", a szonett fűzőjét dicsőséges trombitává feszítve, "kioldódva abból a beszorult sötétségből" dalról dalra varázslatos dalokká - minden sor egy szegecs, szomorú és ragyogó, tüzes átok és bölcs sirató -, hangot és fület adva azoknak, akiket nem hallottak, perzselő, szárnyaló sztereóban. --Anna Maria Hong.

A HEX & HOWL című, Simone Muench és Jackie K. White együttműködésével készült kötet huszonhat verset tartalmaz, amelyek az elhallgatás vagy a kitörlés erőire adott válaszként az egyéni ellenálló képességről tanúskodnak. A címadó vers azt az előfeltevést állítja fel, hogy "Neked és nekem azt mondják, hogy nyeljük le / a megátkozott üvöltésünket, utasítsuk vissza a hüllőt // és az emlőst, hacsak nem szelídül meg", de a továbbiakban éles váltást jelez: "Most mi megtagadjuk; most // lángolunk a celluloid sötétben, egy ősi / visszatekerés )" A gyűjtemény versei arra hívnak bennünket, hogy "hagyjuk, hogy a méhek csillogjanak a szemünkben / az emberek dicsősége helyett", és tájékoztatnak bennünket, hogy "magunkkal vittük a kertet, most a kalapács // a mi istenünk. ' A versek az emlékezetben találnak tüzelőanyagot, és gyújtást olyan költők soraiban, mint Akhmatova és Pizarnik, és arra oktatják az olvasót, hogy 'A romlást nem tudjuk átformálni. / Be kell ülnünk a mocsokba. Túl kell élnünk.' A katarzis egy pontján lépünk ki ebből a füzetből, a szonettek ringatásától megerősödve, felhatalmazva arra, hogy újult erővel nézzünk szembe a szorult helyzetünkkel. --Mary Biddinger.