Historia del peronismo III (1956-1983)-la violencia

Könyv tartalma:

Hugo Gambini A peronizmus története című könyvének harmadik kötete teljessé teszi az egyik legnépszerűbb és leghosszabb ideig tartó latin-amerikai politikai mozgalom történetét, és megfejti a Peron tábornok és követőinek ideológiai álláspontját övező rejtélyt. Az 1955-ös puccs után a CGT, Confederacion General del Trabajo de Argentina (Argentin Munkásszövetség) igyekezett megtartani hatalmát, amelyet a "szervezett társadalom" pilléreként szerzett, ahogyan azt Peron 1946-ban Mussolini szellemi beáramlása alatt elképzelte. Ezen a ponton a harc korlátozott volt: azok, akik egy "Peron nélküli peronizmust" kíséreltek meg, és a "vertikalisták", akik nagyobb biztonságban érezték magukat, ha vakon engedelmeskedtek a vezetőnek, ahelyett, hogy egy olyan ideológia értelmezőiként tevékenykedtek volna, amelyet még ők is megfoghatatlannak találtak. A 60-as évekbe lépve azonban bonyolult, bár termékeny környezet vette körül a mozgalmat, amely a szintén nehezen definiálható argentin katonai kormányok destabilizálására tett kísérletet. A Latin-Amerikában kibontakozó hidegháború válságot okozott a peronizmus linearitásában, mivel szembesült azzal a lehetőséggel, hogy kihasználja a Castro-Che Guevara tandem által keltett energiát egy olyan generáció körében, amely a peronizmus-antiperonizmus ellentétet csak a szülei emlékeiből ismerte.

Ez a lépés azonban azzal a veszéllyel járt, hogy saját jobboldali tömegmozgalmi lényege elmosódott, és beleugrott a kommunizmushoz szorosan kapcsolódó baloldali csoporttal való olvasztótégelybe, amelyet Peron mindig is fő ellenségnek tekintett a társadalom megszervezéséért és ellenőrzéséért folytatott harcában. A peronizmus története - III (1956-1983) Az erőszak ezzel az időszakkal foglalkozik, és Peron tábornok útját követi, bemutatva, hogy ez a XX. század eleji jobboldali nacionalista neveltetésű latin-amerikai katona hogyan érte el - a legvalószínűtlenebb szinkretizmusban -, hogy az argentin jobboldali nemzeti fasizmus és a Castro-kommunizmus egyesítse erőit, miután végül elérte azt a célt, hogy 17 év távollét után ismét hatalomra kerüljön. Peron gyors fizikai hanyatlása és 1974-ben bekövetkezett halála feltárta a hívei különböző frakciói közötti egyensúlyhiányt - és mellesleg azok között is, akiknek az volt a feladatuk, hogy törvényesen visszaszorítsák utódai frakcióinak erőszakos hatalomátvételi kísérleteit -, és ezzel az egyik legerőszakosabb időszakot indította el egy olyan országban, amely addig a béke és a tolerancia példamutató köztársaságának tekintette magát. Az áldozatok száma exponenciálisan emelkedett: az 1955-ös puccs után Aramburu tábornok 31 kivégzést rendelt el, katonai és polgári személyekből. A hatalomba való visszatérés után Peron tábornok elrendelte 64 fiatal baloldali lelövését. Felesége 900-ra, a katonáké pedig 9000-re emelte a számot.

A gerillák elismerték, hogy 745 embert öltek meg, katonákat és civileket egyaránt.