Hitler hullámtörő koncepciója: A balti-tengeri német végjáték elemzése

Olvasói vélemények

A könyv átfogó elemzést nyújt a II. világháború alatt a balti térségben folytatott német katonai stratégiákról, különös tekintettel Hitler döntéshozatali gyakorlatára és az Északi Hadseregcsoport műveleteire. Betekintést nyújt a német hadvezetés stratégiai megfontolásaiba és hibáiba, különösen a szovjet offenzívákkal összefüggésben. A cím azonban félrevezető lehet, mivel a tartalom nem csak a „hullámtörő koncepcióra” terjed ki, a térképek hiánya pedig rontja az olvasó megértését.

⬤ Részletes elemzést nyújt a német stratégiákról és döntéshozatalról a második világháború alatt a Balti-tengeren.
⬤ Betekintést nyújt a balti térség stratégiai jelentőségébe és Hitler döntéseinek hatásaiba.
⬤ Jól megírt, más művekre és történelmi forrásokra való kiterjedt hivatkozásokkal.
⬤ Értékes forrásként szolgál mind az alkalmi olvasók, mind a második világháború iránt érdeklődő haladó tudósok számára.

⬤ A cím félrevezető lehet; nem kizárólag a „hullámtörő koncepcióra” összpontosít.
⬤ Hiányoznak a megfelelő térképek, ami megnehezíti a kulcsfontosságú helyszínek és események szemléltetését.
⬤ Egyes kritikusok szerint a bemutatás szaggatott, és úgy érezték, hogy több részletet lehetett volna adni.
⬤ Néhány olvasó úgy találta, hogy a könyv ismétlődik vagy túlságosan hasonlít a szerző korábbi műveihez.

(19 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Hitler's Wave-Breaker Concept: An Analysis of the German End Game in the Baltic

Könyv tartalma:

A második világháború számos vitája közül kiemelkedik a Szovjetunió északi részén Németország stratégiájáról folytatott vita, amikor a háború fordult, és a gigantikus orosz hadseregek kezdtek Berlin felé közeledni. Ebben a régóta várt művében Henrik Lunde - az amerikai különleges erők egykori tisztje, a norvégiai és finnországi hadjáratokról szóló korábbi neves munkák szerzője - az Északi Hadseregcsoport visszavonulására irányítja a figyelmet.

A probléma higgadt elemzésével a szerző először is elismeri, hogy Hitlernek - akit gyakran vádolnak azzal, hogy csak azért ragaszkodik a területhez, hogy az megmaradjon - ebben az esetben jogos okai voltak arra, hogy fenntartsa a Balti-tenger partvidékének ellenőrzését. Enélkül elvágták volna a Svédországból érkező vasércellátását, veszélybe kerültek volna a német haditengerészeti (tengeralattjáró-) bázisok, és Európa egy egész szimpatikus területe - beleértve Kelet-Poroszországot is - lemondott volna róla. Másrészt a Balti-tenger német ellenőrzésének fenntartása kényelmes utánpótlást jelentett volna a partvidéken lévő erők számára - vagy szükség esetén evakuálást -, és ami talán a legfontosabb, a szovjetek Európába irányuló főhajtása mögött megmaradó német védelmi zónák aránytalanul nagy támadó erőket kötöttek volna le. A partvidéken és az oldalszárnyon maradó kitartó német erők megtörhetnék a szovjet árhullámot.

A mai haditervezéssel ellentétben azonban a német főparancsnokságnak a hónapról hónapra változó helyzetben gyors döntéseket kellett hoznia és hazardíroznia, hiszen több százezer katona és az egész nemzet sorsa forgott kockán a gyorsan eldöntött kockadobásokon.

Ahogy Henrik Lunde ebben a művében gondosan részletezi, Hitler tévedett. Azzal, hogy négy teljes, harcedzett hadsereget hagyott elszigetelve a Balti-tenger mentén, az Oderáig felvonuló szovjetek gyengébb ellenállásba ütköztek, mint amire joggal számíthattak. Mivel saját gazdasági (vagy segélyezési) forrásokkal rendelkeztek, Hitler saját utánpótlási vonalával keveset törődtek, ehelyett egyszerűen a hatalom központja, Berlin felé vették az irányt. Amint ezt bevették, a maradék német zónákat ki lehetett irtani. A németek megfosztották magukat a legerősebb erőik nagy részétől, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rájuk, és a fővárosukért vívott csúcscsatára került sor.

Ebben a könyvben mind a harcok, mind a stratégia az északi hadszíntéren zajló harcok végső szakaszában kerül ismertetésre, Lunde elfogulatlan elemzése a hadjáratról pedig jutalom a második világháború minden tanulmányozójának.