Hogyan lett Tajvan kínai: A holland, spanyol és han gyarmatosítás a tizenhetedik században

Olvasói vélemények

A könyv részletesen és jól kutatva mutatja be Tajvan holland gyarmatosítását, kiemelve a holland tisztviselők és a különböző csoportok, köztük az őslakosok és a kínai telepesek közötti összetett kölcsönhatásokat. A szerző, Tonio Andrade a bevándorlás, a kulturális kölcsönhatás témáit és Tajvan történelmi jelentőségét vizsgálja a kora újkori globális kereskedelmi hálózatokon belül.

⬤ Lenyűgöző és magával ragadó írói stílus.
⬤ A tajvani történelem holland korszakának átfogó bemutatása.
⬤ A hollandok, kínaiak és őslakosok közötti kapcsolatok alapos feltárása.
⬤ Kiterjedt kutatás a holland és kínai történelmi feljegyzések felhasználásával.
⬤ Értékes hozzájárulás Tajvan korai történelmének és a globális kereskedelmi hálózatokba való integrációjának megértéséhez.

⬤ Némi kritika a hollandok tömeges bevándorlást ösztönző szerepének ábrázolásával kapcsolatban, ami túlságosan leegyszerűsítheti a munkakapcsolatok kezdeti dinamikáját.
⬤ A Tajvan „kínaivá válásának” fő témája alulreprezentálhatja más kultúrák hozzájárulását Tajvan identitásához.
⬤ A könyv összetettsége kihívást jelenthet a téma előzetes ismereteivel nem rendelkező alkalmi olvasók számára.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

How Taiwan Became Chinese: Dutch, Spanish, and Han Colonization in the Seventeenth Century

Könyv tartalma:

Az 1600-as évek elején Tajvan egy erdős isten háta mögötti vidék volt, amelyet ritkán laktak fejvadászok, és amelyet főként kalózok és halászok látogattak. A század végére már több mint százezer kínai telepes élt itt, akik rizst és cukrot termesztettek a világpiacra való exportra. Ez a könyv ezt a figyelemre méltó átalakulást vizsgálja. Elsősorban holland, spanyol és kínai forrásokra támaszkodva azt állítja, hogy paradox módon az európaiak voltak azok, akik elindították a sziget nagyszabású kínai gyarmatosítását: a spanyolok, akiknek 1626 és 1642 között volt bázisuk Észak-Tajvanon, és - ami még fontosabb - a hollandok, akiknek 1623 és 1662 között volt kolóniájuk. Ez utóbbiak a tengerparti Fujian tartományból ingyenes föld, adómentesség és gazdasági támogatások felajánlásával csábították Tajvanra az embereket, és ezzel egy európai uralom alatt álló kínai gyarmatot hoztak létre.

Tajvan tehát egy gyarmati konjunktúra helyszíne volt, egy olyan rendszeré, amelyet a szerző társgyarmatosításnak nevez. A hollandok élelmezésben, vállalkozói tevékenységben, fordításban, munkaerőben és adminisztratív segítségben szorosan támaszkodtak a kínai gyarmatosítókra. A kínai gyarmatosítók a hollandokra támaszkodtak a fejvadász őslakosoktól és néha más kínai csoportoktól, például a kínai tengeren garázdálkodó kalózoktól való védelemben.

Elemzésében a könyv rávilágít a világtörténelem egyik legfontosabb kérdésére: hogyan értjük meg a modern világunkat formáló nagy gyarmati mozgalmakat? A holland, a spanyol és a han gyarmatosítás egy-egy szigeten történő vizsgálatával meggyőző választ kínál: Az európaiaknak nem elsősorban technológiai fölényük miatt sikerült gyarmatokat alapítaniuk szerte a világon, hanem azért, mert államaik szponzorálták a tengerentúli gyarmatosítást, míg az ázsiai államok általában nem. Sőt, amikor az ázsiai államok megtették, az európai gyarmatok sebezhetővé váltak, és a könyv azzal zárul, hogy Tajvan elfoglalását egy kínai hadsereg, egy Zheng Chenggong nevű kínai hadúr vezette.